Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Összefogás a lakókkal
A Király Jenő utcában Juhász Adrienn önkormányzati képviselő adott tájékoztatást a munkálatokról, amelyeket megtekintett dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Simon István alpolgármester is

Folytatódik a közlekedési infrastruktúra fejlesztése

Összefogás a lakókkal

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Sopronban folytatódik a közlekedési infrastruktúra felújítása és bővítése, új parkolók építése. A folyamatban lévő munkálatokat – az érintett képviselők jelenlétében – megtekintette dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Simon István alpolgármester.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy sorra újulnak meg a város útjai és járdái, közterületei. A program ebben az évben is folytatódik, másfél milliárd forint értékben. Ezt már dr. Simon István alpolgármester mondotta a helyszíni szemle első állomásán, a Jereván-lakótelepi Határőr utcában. Dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte: az összes fórumon, illetve képviselői találkozón, beszélgetésen, ahol a városfejlesztés került szóba, első helyen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése állt. A képviselők összegyűjtötték a konkrét igényeket. A közös gondolkodás eredményeit illesztették egy koncepcióba, amelynek már voltak előzményei. A Határőr utca teljes hosszában megújul, nemcsak az úttest, hanem a járda és a meglévő parkolók is, mintegy 100 millió forintból. A polgármester kitért arra is, hogy az átfogó közlekedési fejlesztés része az M85-ös, valamint a városból kivezető utak korszerűsítése (Ágfalva, Harka, Balf) és a parkolóház építése is. Tóth Éva, a körzet önkormányzati képviselője, a terület részönkormányzatának elnöke arról is szólt, hogy sohasem volt még olyan rendezett és szép a Jereván, mint napjainkban. Minden fejlesztést a lakókkal közösen terveznek, mert a cél az élhető Jereván-városrész megteremtése. Végezetül köszönetet mondott az itt élőknek, hogy türelmesen viselik a zajjal és porral járó munkálatokat. Dr. Simon István hozzátette, hogy az elmúlt években már számos utca megújult a Telekitől a Juharfáig. Most érkezett el az ideje a Határőr utca teljes rekonstrukciójának. 

A bejárás az Ibolya-lakótelepen folytatódott. Itt Mágel Ágost képvelő, a városfejlesztési bizottság elnöke ismertette a munkálatokat. Utalt arra, hogy korábban felújították és biztonságosabbá tették az itteni játszótereket. Megújult, új aszfaltot kapott a bevezető út, s lakó- és pihenőövezetté nyilvánították ezt a városrészt is. Korábban már elkészült a Cseresznye sor és a Hársfa sor közötti út járdája és hamarosan aszfaltburkolatos lesz, éppúgy, mint az Erdész utca, amelyet faltól falig újítanak fel. Az itt élőknek is gondot jelent a parkolók hiánya, ezért az alsó parkolót most felújítják és kibővítik 100 férőhellyel. Az itteni munkálatok értéke is 100 milliós nagyságrendű.

A szemle a Király Jenő utcában zárult. A polgármestert és az alpolgármestert, valamint a sajtó képviselőit Juhász Adrienn önkormányzati képviselő fogadta. Elmondta, az itteni fejlesztések is a lakókkal való konzultációk eredményei. Folyamatosan újul meg ez a lakókörzet is, a játszóterektől a különböző utcákig. Jelenleg is tart a Király Jenő utca teljes felújítása a járdákkal együtt a Csengery utcától a Gyóni Géza utcáig. A felújítás összege itt is eléri a 100 millió forintot.

Mint megtudtuk, mindhárom helyszínen várhatóan október végéig befejezik a munkálatokat.

Az alpolgármester kérése

Dr. Simon István még az első helyszínen elmondta, hogy az útfelújítási program pályázatának győztese a Strabag lett. Kérte a cég jelenlévő munkatársát, hogy a munkálatokat mindegyik helyszínen a lehető legrövidebb idő alatt fejezzék be, a legkevesebb bosszúságot okozva a környéken élőknek.

Kapcsolódó cikkek