Lendvai Csaba:  Március 16. óta a korlátozásokat betartva otthon van a család. Ezen idő alatt elvégeztük a ház körüli, régebb óta halogatott teendőket. A gyerekek továbbra is távoktatásban tanulnak. A munkahelyen szépen lassan kezd visszatérni az élet, egyes kollégák napi pár órában már dolgoznak. Ők tartják a kapcsolatot az ügyfelekkel. Persze, hogy jól jött az enyhítés, hiszen két hónapig, kevesebb bevételből, a megtakarításainkból éltünk.

Horváth Tamás:  A korlátozásokat fokozatosan oldják fel, hiszen augusztus 15-ig szabadtéren például zenés rendezvényeket sem lehet tartani. Nekünk, akik ilyen területen dolgozunk, már az is nagy segítség lenne, ha ezt az időpontot nem tolnák ki, és a nyár végén lehetne néhány koncertet szervezni. Az viszont pozitív, hogy a vidéki korlátozások feloldása után szabadabban lehet közlekedni. Az idősekre gondolva pedig továbbra is megmaradt egy idősáv, amikor csak ők tartózkodhatnak az egyes üzletekben.

Juhász Erzsébet: Pro-kontra érveket tudnék egymás mellé sorakoztatni, de összességében úgy vélem, hogy jó döntés volt a korlátozásokon enyhíteni. Sokaknak hiányoztak az emberi kapcsolatok, a személyes találkozások, s vágytak arra, hogy kicsit kimozdulhassanak. Az sem utolsó szempont, ahogy kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba, ez azt is jelenti, hogy ismét lesz munka, így a vállalkozások bért tudnak fizetni. Bízom benne, ha utolér minket a vírus, könnyebben megküzdünk vele, mint azzal, hogy nem lesz munkánk.

Takács Judit:  A karantén időszaka alatt szülővárosomban, Sopronban tartózkodtam, mert úgy véltem, itt, ahol közel a természet, elviselhetőbb a korlátozás megélése, mint a fővárosban. Szerencsére a munkáimat home office-ban elvégeztem, de a személyes találkozások nagyon hiányoztak már. Örülök, hogy enyhültek a korlátozások és visszatér az élet a vidéki városok utcáira, a vendéglátó egységek teraszaira. Azt azonban biztosra veszem, hogy az emberekben az óvatosság, a figyelem önmaguk és mások egészsége iránt nagyon sokáig előtérben lesz.