Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Örökség: hűség és szolgálat
Sopron 2017. évi kitüntetettjei dr. Fodor Tamás polgármesterrel

Emlékezés az 1921-es népszavazásra – átadták a város kitüntetéseit

Örökség: hűség és szolgálat

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Az 1921-es népszavazásra emlékezett Sopron december 16-án a Liszt-központban. Az ünnepségen adták át a város kitüntetéseit, majd megkoszorúzták a Széchenyi téri Hűségzászlót.

A hűség napjára emlékezett a város közössége december 16-án. Az eseményen részt vettek Sopron 2017. évi kitüntetettjei, családtagjaik, közéleti személyiségek és érdeklődők. Dr. Fodor Tamás ünnepi beszédében felidézte az 1921-es népszavazást, annak előzményeit és következményeit.


– 1921-ben az ágfalvi csatában megvédtük Sopront és környékét a trianoni békediktátummal szemben. Örök hála a csata hőseinek! Ezt követően gróf Bánffy Miklós külügyminiszter sikeres diplomáciája eredményeként megszülethetett a velencei egyezmény, mely lehetővé tette a népszavazást az antant hatalmak ellenőrzése mellett. A külügyminiszternek ebben a diplomáciai sikerben elévülhetetlen érdemei voltak – mondotta a polgármester, majd emlékeztetett arra, hogy Sopron a hűség jelképe ma is, és felidézte, hogy az első Orbán kormány 2001-ben december 14-ét a „hűség napjává” nyilvánította. Ezt követően dr. Fodor Tamás párhuzamot vont az akkori idők és napjaink között, kiemelve, hogy „Európában magunkért, nemzeti függetlenségünkért, magyarságunkért ma ismét nagy küzdelmeket kell folytatni. Reméljük, hogy ebben a küzdelemben a józan ész és az élni akarás, itthon és Európában, tágabb hazánkban előbb vagy utóbb győzni fog. Történelmi tapasztalatunk alapján a Civitas Fidelissima városában meggyőződéssel valljuk, hogy Európa jövője csak erős nemzetállammal és keresztény kulturális gyökerekkel képzelhető el.”.


A polgármester kitért a kitüntettek méltatására is. – Olyan tiszteletre méltó soproniakat köszöntünk ma, akik önzetlen módon szolgálják városukat, és tevékenységükkel hozzájárulnak Sopron hírnevének öregbítéséhez. Szándékosan választottam a szolgálat kifejezést, hiszen minden díjazott esetében többről van szó, mint munkáról, hivatásról. Sopronért tenni ugyanis valódi szolgálat. A hűség és a szolgálat összetartozik, egy és ugyanaz – jelentette ki dr. Fodor Tamás, majd a kitüntetési ceremónia nyitányaként átadta a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjakat. Ezt követően került sor a városi kitüntetések átadására. Az elismeréseket a polgármester, dr. Simon István alpolgármester és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő nyújtotta át. (Lásd: Soproni Téma december 6., 3. oldal. A kitüntetetteket lapunk folyamatosan bemutatja.) Az ifj. Flandorffer Ignác-díjas Bognár Csaba a kitüntetéssel járó pénzdíjat jótékonysági célra ajánlotta fel, dr. Parragh László, Sopron díszpolgára pedig egy alapítvány létrehozására.


Az ünnepséget követően került sor a Hűségzászló megkoszorúzására. Itt – a hagyományoknak megfelelően – a díszpolgár osztotta meg gondolatait. Dr. Parragh László mindenekelőtt elmondta, úgy érzi, a kitüntetés elsősorban a magyar gazdagságnak szólt, majd felidézte Sopronban töltött ifjúkori éveit, végül pedig köszönetet mondott a város vezetésének, hogy magas színvonalon működtetik Sopront, majd a vállalkozóknak és mindazoknak, akik sokat tesznek a városért. A Hűségzászlónál elhelyezte a tisztelet koszorúját dr. Fodor Tamás, dr. Simon István, Firtl Mátyás és dr. Parragh László, majd a pártok és intézmények, különböző szervezetek képviselői hajtottak fejet.

Széchenyi-ösztöndíjasok

Pintér László Tamás, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki Faanyagtudományi és Művészeti Kar 3. szemeszteres, gazdaságinformatikus, mesterszakos hallgatója.
Teleki Blanka Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ 9. szemeszteres, angol–rajztanár szakos hallgatója.
Horváth Máté, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar 9. szemeszteres, tájrendező- és kertépítő-mérnök szakos hallgatója.
Bór Dorina, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar 3. szemeszteres iparitermék- és formatervező szakos hallgatója.
Bujtás Gergő Márk, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar 7. szemeszteres általános orvos szakos hallgatója.

Kapcsolódó cikkek