Inkubátorház – az innováció útján
2023. 11. 22. | Huszár JuditBeváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
– Jó adottságaink vannak ahhoz, hogy aktívan részt vegyünk a Soproni Egyetem erdő-, vadgazda-, természet- és környezetmérnökeinek, illetve faipari mérnökeinek képzésében – nyilatkozta lapunknak dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. új vezérigazgatója.
Mint arról lapunkban beszámoltunk (Új vezérigazgató a TAEG Zrt. élén, Soproni Téma, 2021. február 17.), február 15-től dr. Sándor Gyula, a Soproni Egyetem docense a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
– A Tanulmányi Erdőgazdaságot, a nevéből is adódóan, 1951-ben oktatási célra hozták létre – kezdte dr. Sándor Gyula. – Jó adottságaink vannak ahhoz, hogy aktívan részt vegyünk a Soproni Egyetem erdő-, vadgazda-, természet- és környezetmérnökeinek, illetve faipari mérnökeinek képzésében. A jövőben mindezek mellett nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a gazdasági és a pedagógiai képzésben az oktatókkal és hallgatókkal történő együttműködésre is. A jelmondatunk továbbra is változatlan: oktatással a természet oldalán.
Az erdőgazdaság kiváló gyakorlati terepet ad a leendő erdőmérnököknek, vadgazdáknak, természetvédőknek. Az erdei iskola természeti nevelési programjaiba a Benedek-kar hallgatóit várják. Az értékes tapasztalatokat felhasználva dolgozhatnak majd tovább a gyerekek nevelésében a diplomájuk megszerzése után. A Tanulmányi Erdőgazdaság gazdasági életébe pedig a közgazdaságtudományi kar hallgatói kapcsolódhatnak be. A TAEG-nek van fűrész-, illetve készházüzeme is. Ide adott esetben gyakorlatra a mérnöki szemlélettel és tudással felvértezett faipari kar hallgatóit várják, hiszen mindig szükség van a termékek megtervezésétől a kivitelezésig tartó mérnöki tudásra.
– Mivel az egyetemről érkeztem, így van rálátásom arra, hogy milyenek az oktatók, illetve a hallgatók elvárásai. Fő feladatom, hogy mindezeket összehangoljam a TAEG lehetőségeivel – folytatta dr. Sándor Gyula. – Az oktatás mellett ugyanakkor a kutatásra is szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni. A közelmúltban csatlakozott a Soproni Egyetemhez az Erdészeti Tudományos Intézet több mint száz szakembere. Így Sopronban az erdészeti képzés, az erdő- és vadgazdálkodás, valamint kutatás és fejlesztés teljes palettája megvalósult.
A TAEG Zrt. tartja fenn a Soproni Parkerdőt, illetve az ott kialakított turistaútvonalakat, tanösvényeket. A cég kezelésében vannak a kilátók, köztük a legkedveltebb, a Károly-kilátó. Emellett, amikor nincs járványhelyzet, nyitva tart az erdei iskola is. Az egykori mucki őrs helyén pedig ökoturisztikai látogatóközpont épül.
Beváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Igen, tíz százalék, pontosabban 9,9. A KSH közzétette az októberi inflációs adatokat. Eszerint 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Sok ez va...