Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Német tanárok látogatása
A Berzsenyi-gimnázium meghívására érkeztek vendégek Bad Wimpfenből Fotó: Pluzsik Tamás

Német tanárok látogatása

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A Sopron testvérvárosából érkezett pedagógusokat a városházán fogadta dr. Fodor Tamás polgármester is.

A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium meghívására néhány napot Sopronban töltött a Bad Wimpfen-i Hohenstaufen-Gymnasium igazgatója, Josef Knoblauch (a fotón szemben), valamint a tradicionális, nyolc évfolyamos iskola három tanára, Jutta Öhler, Almut Wilhelm és Jakob Berchtold. A Sopron testvérvárosából érkezett pedagógusokat a városházán fogadta dr. Fodor Tamás polgármester is, aki két évvel ezelőtt egyik kezdeményezője volt annak, hogy a két iskola között szorosabb együttműködés alakuljon ki. Ennek jegyében egyik Bad Wimpfen-i hivatalos útja során maga is felkereste az intézményt.


– Rendkívül fontosnak tartom, hogy a pedagógusok mellett a diákoknak is lehetőségük legyen egymás kultúrájának megismerésére – hangsúlyozta városunk polgármestere a megbeszélés során, melyen részt vett dr. Brummer Krisztián irodavezető és Tölli Balázs, a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium igazgatója is.

Kapcsolódó cikkek