Nehéz döntéseket, mert ki örül annak, ha intézmények szüneteltetik munkájukat, vagy korlátozzák működésüket, ha a megszokottnál kevesebb busz rója a város utcáit, vagy ha csökkentik a közvilágítást?! Nyilván senki sem, legfeljebb azok éreznek némi bizsergést, akik arra játszanak, hogy megbukjon a kormány vagy a városvezetés is. Nem akarom elvenni az örömüket, de erre nem mostanában kerül sor, legyen bármilyen nehéz is az ország helyzete. Nem, mert az emberek döntő többsége érti, hogy miért kerültünk ebbe a helyzetbe. Tudják, hogy nem az Orbán Viktor vezette kormány navigálta sziklás partszakaszra hajónkat, tudják, hogy a magas infláció nem egy rossz gazdaságpolitika, hanem az orosz–ukrán háború és a téves uniós politika eredménye, amelynek lelkes támogatója a magyar baloldal. Ebben a helyzetben nehéz nem hazaellenes cselekedetnek látni hazai és európai politikai cselszövéseiket…

Persze nem kell messzire menni, hogy tágra nyíljon a szemünk a baloldal politizálásán. Sopronban eleddig a heves viták és egyet nem értések ellenére is konszolidált mederben zajlottak az önkormányzati ülések. A közelmúltban azonban olyan történt, ami példátlan, legalábbis a véleményem szerint. Ugyanis felütötte fejét a rasszizmus. Mert mi más lenne, mint színtiszta rasszizmus, amikor az egyik képviselő „lerománoz” egy másik képviselőt, aki egyébként minimum annyira magyar, mint ő, és aki semmit sem tehet arról, hogy mi történt 1918. december elsején Gyulafehérváron és aztán később Trianonban? Szóval idáig süllyedt a soproni baloldal. Azért írom, hogy a baloldal, mert sem akkor, sem később – tudomásom szerint – senki sem határolódott el az egyébként máskor is sok butaságot mondó képviselőnőtől. Szóval itt tartunk 2022 őszén.

Visszatérve a kezdeti gondolatokhoz: a DK vezette baloldalt nem véletlenül bírálja a kormány. Ugyanis ebben az esetben nem arról van szó, hogy a múltba mutogatnak (sokszor persze nagyon is indokolt emlékeztetni), hanem a jelenről. Arról, hogy most (is) támadják az országot, lényegében az embereket. Szeretnék elérni, hogy ne jussunk hozzá az uniós forrásokhoz, hogy bővüljön az egész Európában súlyos veszteségeket okozó szankciós politika. Ezzel szemben a kormány külföldön rendre patrióta politikát folytat, vagyis a nemzeti érdekeinket helyezi előtérbe, itthon pedig – bármilyen nehéz is a helyzet – a családok és a nyugdíjasok érdekeit. Ameddig és amennyire a mostani körülmények között lehetséges.