Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Munkahelyeket védő beruházások
Szijjártó Péter a Soproni Sörgyárban. Fotó: Filep István

Munkahelyeket védő beruházások

| Munkatársunktól | Városi hírek

360 millió forintos kormányzati támogatást jelentett be Sopronban két cégnek Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken a soproni sörgyárban

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 465 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.

Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások közül több a Heineken globális hálózatába is beszállít. A hazai mezőgazdaság és a gazdálkodók is profitálhatnak a beruházásból majd, mert az árpát, a bodzát és a meggyet is Magyarországról szerzi be a Heineken, emellett a magyarországi komlótermesztés is egy a Heinekennel közösen elindított program segítségével indulhat újra.

A fejlesztéssel növelik a sörgyártás és az élelmiszerbiztonság hatékonyságát és új termékeket is elő tudnak állítani - mondta.

Kitért arra is, hogy a magyar és a holland gazdaság szoros együttműködést épített fel, hazánkban a tizedik legnagyobb beruházási közösséget a hollandok alkotják, és Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb partnere. Tavaly meghaladta a kilencmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi forgalom - mondta.

Szijjártó Péter hangoztatta, hogy a világjárvány okozta nehézségek még mindig jelen vannak, az "idén év elejére várt eufória is elmaradt", a vakcinák "Brüsszel által koordinált beszerzése sokkal lassabban halad, mint ahogy azt ígérték" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "az ígért milliós, vagy százezres tételek helyett tízezrenként csöpögtetik az oltóanyagot az Európai Unió tagországaiban".

Ez megnöveli annak az igényét, hogy a kormány nemcsak nyugati, hanem keleti irányban is tárgyal oltóanyag beszerzéséről, hogy az érvényben lévő korlátozásokat mielőbb fel lehessen oldani - mondta.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a sörgyár és a város kapcsolata mindig is erős volt, a vállalat Sopron egyik legnagyobb foglalkoztatója. A  Heineken célja, hogy olyan sörgyártó legyen, amely a károsanyag-kibocsátását a lehető legalacsonyabb szintre viszi és ebben élen jár a soproni gyár.

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a tavalyi év a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nehéz volt, a sörfogyasztás a vendéglátóhelyeken nullára csökkent.  A cég ugyanakkor úgy döntött, hogy nem bocsátja el egyetlen munkavállalóját sem - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a soproni gyár a Heineken világában a legmagasabb minőségű sört álltja elő, ezt a díjat tavaly kapták meg.

A nyilvános adatok szerint a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. árbevétele 2019-ben 63,9 milliárd forint volt, 4,7 milliárd forinttal több, mint az előző évben. Adózott eredménye 4,03 milliárd forintra nőtt, 1,4 milliárd forinttal többre a 2018. évinél.

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a holland székhelyű Heineken csoport tagja, a soproni gyárban közel százféle terméket gyártanak. A cég legutóbb 2018 tavaszán jelentette be, hogy kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti a soproni gyár kapacitását.

Magyarország a harmadik helyen áll a visszapillantó tükrök exportjában

Szijjártó Péter ismertette, a visszapillantó tükröket gyártó, több mint 120 éves, soproni székhelyű cég 185 millió forintos fejlesztéssel növeli kapacitását és a termékek minőségét. A beruházást a kormány 92,5 millió forinttal támogatja; így a cég 67 munkavállalóját tudja megtartani - tette hozzá.

 Kiemelte, hogy a cég a síküveggyártás mellett kompletten gyárt visszapillantó tükröket, egyebek mellett az Volkswagennek, az Iveconak és a Volvonak is.  Ez a beruházás mutatja, hogy a nagy nemzetközi vállatok és a magyar tulajdonban lévő családi vállalkozások kiválóan kiegészítik egymást, a magyar gazdaság egészséges, kiegyensúlyozott szerkezetben működik - fűzte hozzá. 

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az elmúlt 10-11 év erőfeszítéseinek köszönhetően létrejött egy olyan "életerős" magyar gazdaság, amelyben a nagyvállalatok mellett a magyar családi tulajdonban lévő cégek is előremutató döntéseket tudnak hozni, még az ilyen nehéz időkben is.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a kormány valós segítséget nyújt a soproni és a környékbeli nagyvállalatoknak, a kis- és közepes vállalkozásoknak. Emlékeztetett, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is kitart a kormány a vállalkozások támogatása és az adócsökkentés mellett. 

Felidézte, hogy Sopron számára 2020 és az idei év is történelmi léptékű, mert elkészült Sopronig az M85-ös autóút és épül tovább az osztrák határig, épül egyebek mellett az uszoda, az új parkolóház és az észak-nyugati elkerülő út.

Hirschler Richárd, a cég fejlesztési és beruházási vezetője elmondta, hogy a 1899 óta foglalkoznak üveg és tükörmegmunkálással, az 1970-es évektől pedig járműipari üvegeket gyártanak, elsősorban haszongépjárművekre, munkagépekre, motorkerékpárokra, illetve kisebb arányban személygépkocsikra, több mint kilencven százalékban exportra.

Az elmúlt két évben több kutatásfejlesztési projektet valósítottak meg a kormány támogatásával - tette hozzá.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a Hirschler Glas Kft. árbevétele 2019-ben 846 millió forint volt, 5,2 millió forinttal kevesebb, mint 2018-ban. Adózott eredménye 391 millió forint volt, 264,3 millió forinttal több, mint az előző évben.

 A vállalkozásnál 2019-ben fejeződött be egy fejlesztési program, amelynek eredményeként több mint harminc százalékkal nőtt a termelékenysége.

Kapcsolódó cikkek