Tanári oklevelének megszerzését követően oktatott a Szarvasi Tanítóképző Intézetben, a debreceni Révai-gimnáziumban, majd aspirantúrája után a Szegedi Egyetemen. 1968-ban a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre nyert egyetemi tanári kinevezést, ekkor vette át Max Planck és Albert Einstein egykori tanítványától, Kiss Ignác professzortól (1900–1969) a matematika tanszék vezetését. Egyebek mellett a politika is kívül esett az érdeklődési körén, sőt csaknem minden, ami nem matematika volt, ez alól csak a sakkozás és a repülőmodellek készítése volt kivétel. Fiatalabb korában versenyszerűen sakkozott, Sopronba érkezését követően igazolt versenyzője lett a SMAFC sakkcsapatának is. Időnként megjelent a Béke úti, egykori egyetemi KISZ-házban is, ahol szívesen játszott egy-egy partit, ha éppen volt olyan bátor egyetemista, aki erre vállalkozott. A hallgatókkal szigorú volt, de igazságos. Állítólag egy alkalommal „odatelefonáltak” neki, hogy valakit át kell engednie, akinek aztán vizsga nélkül be is írta az elégségest, lábjegyzetben „felsőbb utasításra” megjegyzéssel.

Történetek sora maradt fönn előadásairól (e sorok írója is nála szigorlatozott), a rettegett matekvizsgákról. Mindezeket az 1981-ben végzett erdőmérnökök Emlékeink… címmel egy karcsú kis kötetben foglalták össze. Az egyik legismertebb történet ­Moór professzorról: egy alkalommal „ferdén” ballagott át a forgalmas Várkerületen (akkoriban még Lenin körúton), ezért a túloldalon a rendőr megállította és rárivallt: – Hé, maga, nem tudja, mi a derékszög? – Dehogynem, pí per kettő, válaszolt a szórakozott professzor, majd nyugodt léptekkel továbbment. Moór Arthur szuverén egyéniség volt, cselekedeteit elvi meggondolások irányították. Véleményét mások tetszésétől vagy nemtetszésétől függetlenül alakította ki. Ő volt a Bolyai János Matematikai Társulat Soproni Tagozatának elnöke. Sopronban hunyt el 1985. augusztus 26-án. Halálának 25. évfordulóján tudományos ülésszakot rendezett a Soproni Egyetem jogelődje, ekkor avatták fel mellszobrát, mely Nagy Benedek alkotása.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás