Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Molnár Tibor emlékverseny
A borversenyre több mint 40 mintát neveztek a gazdák Fotó: Pluzsik Tamás

Molnár Tibor emlékverseny

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Az első Molnár Tibor emlékversenyen öt termelő 7 bora kapott aranyérmet. A legmagasabb pontszámot Tóth Jenő 2016-os kékfrankosa kapta.

Az Európai Borlovagrend soproni legációja és a Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesületének kezdeményezésére szervezték meg az első Molnár Tibor emlékversenyt. A neves soproni borász és a hegyközség elnöke tíz évvel ezelőtt hunyt el.  

Több mint negyven mintával összesen huszonhat borász nevezett kékfrankos és kékfrankos alapú vörösborával a versenyre. A kőszegi körzetből is érkeztek minták. A tizenkét tagú bírálóbizottság, melynek elnöke Ferencz Vilmos neves szekszárdi borász volt, 100 pontos rendszerben bírált. Végül is öt termelő 7 nedûje kapott arany fokozatot, ezüsttel huszonhét, bronzzal pedig nyolc vörösbort honoráltak – tudtuk meg Károlyi Gyula borlovagtól, a Soproni Legáció első legátjától, a borverseny egyik szervezőjétől.

A versenyen aranyérmes lett Tóth Jenő 2016-os évjáratú kékfrankosa, a Jandl Borászat 2015-ös és 2016-os Missió elnevezésû kékfrankosa, a Vincellér Ház 2016-os kékfrankosa, a Bruckner Borászat 2017-es kékfrankos barrique bora, valamint a Luka Pincészet 2016-os és 2017-es kékfrankosa. 

Kapcsolódó cikkek