Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Miniszteri egyeztetés Sopronról
Dr. Fodor Tamás, Kósa Lajos és Barcza Attila a városházán egyeztettek a Modern Városok Program fejlesztéseiről Fotó: Szeniczei Patrik

Kósa Lajos: 6,5 millió embert érint a vidék legnagyobb fejlesztése

Miniszteri egyeztetés Sopronról

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Időarányosan jól „teljesít” a Modern Városok Program – jelentette ki Sopronban Kósa Lajos miniszter, aki dr. Fodor Tamás polgármesterrel és Barcza Attila önkormányzati képviselővel, fejlesztési tanácsnokkal közösen tartott sajtótájékoztatót.

Kósa Lajos volt Sopron vendége a múlt héten. A Modern Városok Program végrehajtásáért felelős miniszter a soproni programelemekről, az esetlegesen szükséges módosításokról és az eddigi teljesítésekről egyeztetett a város vezetőivel, majd sajtótájékoztatót tartott.

A miniszter emlékeztetett, a megyei jogú városokra, illetve a vonzáskörzetükbe tartozó településekre is kiterjedő program a legnagyobb vidékfejlesztés, amely 6,5 millió embert érint. Az országos előirányzat 3500 milliárd forint, amelyből eddig már 760 milliárdot kifizettek. Az első szerződést 2015-ben éppen Sopronban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Fodor Tamás polgármester, az utolsót pedig Hódmezővásárhelyen az elmúlt év őszén szentesítették. Ezt követően kérte fel a miniszterelnök Kósa Lajost a miniszteri feladatok ellátására annak érdekében, hogy egy kézben legyenek a fejlesztések, legyen egy összekötő kapocs a városok és a különböző minisztériumok és a fejlesztésekben érdekelt intézmények, szervezetek között. Először az érintett települések polgármesterei egyeztettek vele Budapesten, majd sorra látogatta, látogatja a városokat. Így került sor a soproni utazására. Mint megerősítette, az országos fejlesztési program befejezésének határideje 2022.

A 3500 milliárd forint 65–70 százaléka, mintegy 2600 milliárd forint kormányzati támogatás, amelyet a magyar gazdaság állított elő, s csak a többi uniós forrás. – Ez egyrészt azért fontos – hangsúlyozta a miniszter –, mert az ellenzék részéről gyakran hangzik el az a nemtelen vád, hogy az ország csak az uniós forrásokból fejlődik, másrészt pedig fontos, hogy a hazai forrásokat arra költjük, amire valós igény van. Az uniós támogatások kötöttek.
A soproni programokról szólva kiemelte az M85-ös építését, amelynek az országhatárig tartó szakasza 2022-ig elkészül. A Sopron–Fertőrákos-csomóponttól a határig épülő szakasz tervezése is elkezdődött már, de a kivitelezés nagyban függ az osztrák féltől is, abban az értelemben, hogy milyen nyomvonalon kapcsolódhat majd az M85-ös az osztrák A3-as autópályához. Erről április 8. után újabb tárgyalásokat kezdeményeznek szomszédainkkal. A teljes – Csorna–országhatár – autóút építési költsége 263 milliárd forint.

A történelmi belváros felújítására, műemlékvédelemre, homlokzatfelújításokra 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A városvezetőkkel folytatott tárgyaláson arról is megállapodtak, hogy ha szükséges, bizonyos összegeket átcsoportosítanak, például a belvárosi programban. Kósa Lajos hangsúlyozta, a hom­lok­zat­fel­újí­tá­sok­nak csak akkor van értelmük, ha az összes ingatlan, tehát a társasházak is új köntösbe öltöznek, nemcsak az önkormányzati és egyházi épületek. Hogy az milyen konstrukcióban és miképp valósítható meg, annak az előkészítésével a belváros önkormányzati képviselőjét bízták meg, vagyis Barcza Attilát, aki egyben fejlesztési tanácsnok is. A belváros utcái és terei – a közművekkel együtt – nagyrészt már megújultak. Erre a programelemre 1.800 millió forint volt felhasználható.

A miniszter kiemelte, a Fertő tavi fejlesztés 23 milliárd, a Lövérek-program 16 milliárd, a tervezett ipari park pedig 7,5 milliárd forintba kerül. A soproni program összértéke 325 milliárd forint.

Dr. Fodor Tamás az M85-ös kapcsán arról is szólt, hogy fontos szerepe lesz a városi utak tehermentesítésében is, különösen hangsúlyos szerepet tulajdonítva az északnyugati összekötő útnak, amely a bánfalvi és ágfalvi iparterületek kamionforgalmát is kiviszi a városból. Az autóút gyors összeköttetést tesz lehetővé Budapesttel, és Sopront bekapcsolja a nemzetközi autópálya-hálózatba. A Lövérek-programról elmondta, már építik az új strandmedencét, amely sátortetővel borítva átveszi a fedett szerepét addig, míg elkészül az új uszoda. Ennek már tart a közbeszerzési eljárása, április 18-án lesz az ajánlatok bontása. A másik elem a konferencia-központ építése. A gazdaságfejlesztés kiemelt fontossággal bír a város életében, ezért épül új ipari park, és külön forrásból Innovációs és Technológiai Centrum 3,5 milliárd forint értékben. Mindkét esetben tart a területszerzési eljárás.

Barcza Attila a város és környékének turisztikai fejlesztéseit emelte ki, hangsúlyozva, hogy térségünk kiemelt turisztikai régió, s ennek megfelelően állnak rendelkezésünkre kormányzati források. Mint mondotta, a Fertő tavi fejlesztések korszakos jelentőségűek, s felveszik majd a versenyt a tó szemközti partján lévő települések strandjaival, kikötőivel. Itt egy helyben valósul meg minden olyan funkció, szállás, vendéglátás, sport, szabadidő, zöld turizmus, amely máshol csak külön-külön érhető el, a legmagasabb szinten. A belvárosról szólva kiemelte, a magyar történelem része, s ennek megfelelően újítják fel a burkolatokat s a már ismert épületeket. Első körben 21 állami és egyházi ingatlan homlokzatát is újjá varázsolják, s ezt követheti majd a magántulajdonban lévőket is. Erről folytat majd egyeztetéseket a tulajdonosokkal és tesz majd javaslatot a miniszternek a megfelelő konstrukcióra.

Kapcsolódó cikkek