Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Mikoviny Sámuel emléktáblája

Hol járunk? – rejtvény

Mikoviny Sámuel emléktáblája

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Mikoviny Sámuel (1700–1750) korának egyik legsokoldalúbb mérnöke Ábelfalván (Ábelová, ma Szlovákia) született 1700-ban.

Szerteágazó tevékenysége nagy hatással volt a hazai tudományos életre, ő tekinthető a magyar térképészet megalapítójának. A Pozsonyi Evangélikus Líceumba járt, ahol többek között a 18. század nagy földrajz tudósa, Bél Mátyás (1684–1749) is tanította. Tehetsége hamar kibontakozott, tanult a Nürnberg közelében lévő altdorfi, majd a jénai egyetemen.

Mérnöki diplomáját 1723-ban szerezte meg, majd hazatért, és Pozsony vármegye mérnöke lett, ahol elsőként folyószabályozási és gátépítési munkákkal bízták meg, később pedig őrnagyi rangban Bécsben az udvari kamara mérnökeként tevékenykedett.

Megyetérképeket készített Bél Mátyás Notitia Hungariae című, Magyarország történelmét és földrajzát bemutató könyve számára, amelyhez komoly terepi felméréseket is végzett.

A kartográfia Mikoviny munkásságának csak az egyik területe volt, mint polihisztor fontos tevékenységet fejtett ki a bányászattal kapcsolatban is. Magyarországon a bányaművelés régi hagyományokkal rendelkezett, és nemzetközi színvonalon állt. Selmecbányán III. Károly 1735. június 22-i rendeletére létrehozták a bányatisztképző tanintézetet, mely abban a korban az egyetlen állami tanintézet volt. Az udvari kamara saját hatáskörén belül akarta biztosítani a kincstár bányászatának szakember-utánpótlását, ezért a király Mikoviny Sámuelt nevezte ki a tanintézet vezető tanárává, ekkor költözött Pozsonyból Selmecbányára. Matematika címszó alatt elméleti tárgyakat adott elő. Mérnöki munkásságán kívül régészettel is foglalkozott, valamint a kor művészvilágában elismert rézmetszőként is számon tartották.

1750 márciusában fiatalon, szellemi ereje teljében halt meg Trencsénben, miután a Vág folyó szabályozási munkálatai közben súlyosan megbetegedett. Sopronban a bányászok kezdeményezésére nevezték el róla az addig Szegély, majd Balogh-Kovács Sándor nevét viselő alsó-lövéreki utcát. Emléktábláját az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület állíttatta születésének 275. évfordulóján, és helyezte el azt a Mikoviny utca 1-es számú ház falán.

 Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Játékunkban egy neves épületről vagy köztéri alkotásról mutatunk be részletet, olvasóinknak pedig az a feladatuk, hogy a részletből felismerjék az egészet, és megírják nekünk, melyik alkotást rejtettük el. Azok között, akik a helyes megfejtést április 1-ig beküldik a Soproni Téma, 9400 Sopron, Liszt Ferenc utca 1. vagy a szerkesztoseg@sopronitema.hu e-mail-címre, ajándékot sorsolunk ki. Március 11-i rejtvényünk megfejtése: Mikoviny Sámuel emléktáblája, megfejtőnk: Licskai György.


Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Svédországból Sopronba

Svédországból Sopronba

2026. 04. 08. | Horváth Ferenc

– Sötétedés után nem mertünk kimenni az utcára a zaklatások és a fizikai erőszak miatt. Naponta fordult elő lövöldözés, robbantás, késes rablás. Szint...