Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Mentők napja

Mentők napja

| P. Horváth László | Városi hírek

Sopronban tartják június 2-án, szombaton a városi stadionban a megyei mentők napját. Különleges programok várják majd az érdeklődőket.

Minden évben más-más állomás szervezi meg a megyei mentők napját. Idén ez a feladat a soproniakra hárult.


– Nemes kötelességünknek teszünk eleget, s már csak azért is fontos lesz számunkra ez a nap, mert idén kettő jeles évfordulót is tartunk – mondta el lapunknak Bujtás József, a soproni mentőállomás vezetője. – Hetven évvel ezelőtt alapították az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), illetve húsz évvel ezelőtt jött létre az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány. A szervezet a felajánlásoknak köszönhetően folyamatosan hozzájárul az eszközparkunk megújításához.
A városi stadionban június 2-án, szombaton délelőtt fél tízkor kezdődnek a programok. Lesz mentési bemutató, újraélesztés-oktatás, KRESZ-pálya, továbbá a mentőmúzeum is kitelepül majd. A gyerekeket arcfestés, játszótér, légvár, gokartpálya is várja. Fellép a Pendelyes Táncegyüttes, a Flört zenekar, a Showtime buli zenekar, a Dirty Dance, valamint Dj Dominique.


A mentők napjára a megye többi állomásáról is érkeznek majd bajtársak. A nagyközönség számára a belépés ingyenes. A rendezvény fővédnöke dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója, védnöke pedig dr. Fodor Tamás polgármester.


Sopron városa is kiemelten elismeri a mentők áldozatos munkáját. Dr. Fodor Tamás korábban évente négy munkatársuk számára adott át elismerést. Ez a hagyomány idén sem szakad meg.


Mint megtudtuk, a soproni állomás járműparkja az egyik legkorszerűbb az országban. Az elmúlt három évben folyamatosan érkeztek új autók. A mentők éves szinten hatezerszer vonulnak, s a megtett kilométer meghaladja a százezret.
(Felvételünkön a soproni mentőállomás munkatársainak egy csoportja látható)

Kapcsolódó cikkek