Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Megvalósult (?) álom

„A megyei első osztályban szereplő SC Sopron pontegyenlőséggel ugyan, de az első helyen állt a tabellán, így joggal reménykedhettek a vezetők és a játékosok is, hogy a folytatásban is ott lesznek az első helyért vívott küzdelemben.”

Igen, jobb lett volna a pályán bajnokságot nyerni, de nem érdemtelen az SC Sopron lehetséges indulása a bajnokság harmadik osztályában. Ismert, az MLSZ március 16-án függesztette fel a bajnokságokat. A megyei első osztályban szereplő SC Sopron pontegyenlőséggel ugyan, de az első helyen állt a tabellán, így joggal reménykedhettek a vezetők és a játékosok is, hogy a folytatásban is ott lesznek az első helyért vívott küzdelemben. Nos, a sors, amit esetünkben koronavírusnak hívhatunk, közbeszólt és kettétörte a bajnokságot. A folytatást pedig törölték, így bajnoki cím nélkül is lehetőséget kapott az egyesület, hogy nevezzen az NB III-as bajnokságra. Lehetőséget, ami egy határozott és szinte minden héten elmondott célkitűzés megvalósítását jelentené. Vezetők, edzők, játékosok hétről hétre azzal a tudattal dolgoztak, edzettek, játszottak, hogy ott lebegett szemük előtt a feljutás elérése (és nyilvánvalóan a feltételek megteremtése). Ez most sikerült, és persze nem véletlenül, hiszen tehetséges fiatal játékosok alkotják a keretet, és következetes a klubvezetés is, határozott célokkal és elvárásokkal.

Szóval itt tartunk most, legalábbis ezt látja a külső szemlélő. Mert a vírus nem csupán megakasztotta a bajnokságokat, hanem számtalan kisebb és nagyobb (erősebb) egyesületet is súlyos pénzügyi válságba sodort, s nem csak a labdarúgásban. Még nem lehet tudni, miképp rendezi át a sorokat az új helyzet, még nem tudjuk, hogy például a lehetséges szponzorok tudják-e vállalni a csapat támogatását, és hogy sikerül-e a stabil és biztonságos működés feltételeit megteremteni. Mert nagyságrendekkel több pénzről van szó, mint a megyei első osztályban. Azt talán mondanom sem kell, hogy a szurkolók, akik kitartottak az elmúlt évek ínséges időszakában is, megérdemelnék, hogy még jobb mérkőzéseket lássanak soproni fiatalokkal. A szakemberek már bizonyára felmérték, hogy a jelenlegi keret alkalmas-e nehezebb feladatok megoldására vagy frissíteni kell, de véleményem szerint csak akkor szabad vállalni a magasabb osztályt (a feltételek megteremtése esetén is), ha nem kell játékosokat igazolni, vagy legalábbis nem sokat. Mindenesetre fájó lenne nem élni a lehetőséggel, mert egyrészt semmivé válna az elmúlt évek munkája, másrészt pedig, ki tudja, mit hoz a jövő. Arról nem is beszélve, hogy perspektíva nélkül maradna több száz kis labdarúgó-palánta, a szurkolókra pedig újabb nehéz esztendők várnának.

Kapcsolódó cikkek

Ünneplőben a város

Ünneplőben a város

2019. 12. 18. | Munkatársunktól

Közeledik karácsony, a kereszténység fontos ünnepe. Sopron utcái, terei már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztek, az adventi koszorún is hamarosan meggyújtják a negyedik gyertyát. A meghitt hangulat ilyenkor nemcsak az épületekbe, hanem az emberi lelkekbe is beköltözik.

 
A közösségért dolgozik

A közösségért dolgozik

2019. 12. 18. | P. Horváth László

Harminckilenc éve megszakítás nélkül látja el négy lépcsőház közös képviselői feladatát Kéry Ferenc. Talán ő az egyetlen a városban, aki ilyen hosszú ideje van ebben a „szakmában”, fontos neki, hogy segíthessen az embertársain.