Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megújuló homlokzatok
Az egymilliárd forintos fejlesztési program részeként a Előkapu 1–3. szám alatti épület homlokzatát is felújítják Fotó: Griechisch Tamás

Tovább folytatódik a Modern Sopron Program

Megújuló homlokzatok

| P. Horváth László | Városi hírek

Tovább szépül és fejlődik Sopron: a Modern Városok Program keretében egymilliárd forintból 2020 végéig huszonöt önkormányzati és állami épület homlokzata újul meg.

Alighogy befejeződik októberben a belváros utcáinak közműfelújítása, a térkövek cseréje, ezzel egy időben újabb nagyszabású munkálatok kezdődtek el. A Modern Városok Program keretén belül ugyanis tovább folytatódik Sopron történelmi belvárosának műemléki korszerűsítése. Magyarország kormánya egymilliárd forint támogatást biztosít huszonöt önkormányzati, illetve állami épület homlokzatának felújítására.

Lapunkkal a városházán azt közölték, hogy a sikeresen lezárult közbeszerzési eljárást követően a kivitelezési munkák e hónap elején indultak el és 2020 márciusában fejeződnek be. A kivitelező a munkát ütemterv szerint végzi. Idén hat, a rá következő két évben további 19 épület újul meg.

A Széchenyi-gimnáziumot már felállványozták, a lábazati vakolatot már leverték, ezt követően végzik el a vízszigetelést, valamint az épület külsejének egységes színezését. Emellett több belvárosi épületnél is dolgoznak már.

A műemlék házak homlokzatfelújítása során az egyes épületek állagának megfelelően tetőfedésre, a bádogosszerkezetek cseréjére vagy javítására kerül sor. Emellett a lábazatokat is felújítják: itt az utólagos, injektálásos technológiájú vegyi falszigetelés készül. Megújul továbbá a teljes utcai homlokzat, felújítják a nyílászáró-szerkezeteket, kőfelületeket is. Minden épületet az állapotának megfelelő mértékben korszerűsítenek: vannak olyanok, amelyeken kisebb mértékű felújítást, javítást végeznek, és vannak, amelyeken nagyobb mértékű beavatkozás szükséges.

Mint megtudtuk, a kivitelezőnek biztosítania kell a munkaterületen levő ingatlanokba való bejutást, az intézmények gépjárművel történő megközelítését, illetve a gyalogosok balesetmentes áthaladását, veszély esetén a tűzoltók, mentők, rendőrség közlekedését.


A felújításban érintett épületek:

Előkapu 1–3., Fegyvertár utca 2., Fő tér 1., 5., Hátsókapu 2., Orsolya tér 4., 5., Petőfi tér 3., Szent György-templom, Szent György utca 9., Templom utca 2., 4., 7., 15., 21., 26., Új utca 4., 8., 12., 16., 26., 22., 24., 28., Várkerület 54–56.


Modern Sopron  A Kormány és a város 2015 márciusában írta alá a Modern Városok soproni fejlesztési programját rögzítő szerződést, amely tartalmazza az M85-ös megépítését, a belváros megújítását, a Lövérek és a Fertő fejlesztését. Sopron és közvetlen térsége 300 milliárd forint értékű fejlesztést kap 2022-ig.

Kapcsolódó cikkek