Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megtalálta rokonait
Közös őseikről válogat többszáz éves fényképeket a bécsi Ursula Kettner és a soproni Wilfing László. Fotó: Cziráki Viktória

Megtalálta rokonait

| Cziráki Viktória | Városi hírek

Írásunk nyomán rokonokra talált Ursula Kettner. Ő az a Bécsben élő nő, aki magyarországi hozzátartozóit kereste. Mostanra már a találkozásra is sor került.

Lapunk korábbi számában írtunk az ausztriai Ursula Kettnerről, aki családfájának magyarországi ágán kutatott leszármazottak után. A Bécsben élő nő egészen az 1800-as évek végéig vissza tudta keresni a felmenőit. Mint kiderült, írásunk nyomán Ursula fel tudta venni a kapcsolatot egy távoli, soproni rokonával.

– Feleségem figyelt fel a Soproni Téma cikkére, olvasta, hogy valaki soproni hozzátartozóit keresi – mondta el Wilfing László Ursula látogatása alkalmával, akivel szerkesztőségünkön keresztül lépett kapcsolatba. – Egyből feltűnt neki, hogy Adorján és Nachtnebel nevezetűeket keres a hölgy. Teljesen biztosak voltunk benne, hogy érintett vagyok, hiszen az én őseim között is van Adorján és tudok a család Nachtnebel ágáról is. Ursula több mint százéves családi fotókat és dokumentumokat hozott magával, most épp azt próbáljuk megállapítani, ki kicsoda lehet a felvételeken.

Az egészen régi, üveglapra fo­­tózott képek csodálatos állapotban maradtak fenn. Az asszony a fényképeken kívül számtalan 20. század eleji dokumentumot, okiratokat, képzőművészeti iskolai rajzokat, leveleket is magával hozott Bécsből.

– Mi tulajdonképpen nem va­­gyunk vérrokonok – tette hoz­­­­zá Wilfing László. – Ursula nagymamája kétszer kötött házasságot. Én az első férj testvé­­rének az unokája vagyok, ő pe­­dig a má­­sodik férjtől született unoka. Én az Adorjánhoz, ő pe­­dig a Nacht­­nebel ághoz tartozik, vérrokonság tehát nincs köztünk, csak Paula, a nagymamája köt össze bennünket.

– Nagynéném padlásán, miután meghalt, számtalan családi dokumentumot, fotókat, emlékeket találtam – emlékezett vissza Ursula. – Ő volt az utolsó, akinek volt kapcsolata a magyarországi ággal, ezért elhatároztam, felkutatom az itt élő rokonaimat. Örülök, hogy ez végül a cikknek köszönhetően sikerült is.

Kapcsolódó cikkek