Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Megfordul a szél?
Dr. Szájer József: nem engedünk a nyomásnak a magyar emberek védelmében! Fotó: Griechisch Tamás

Szájer József: Szó sem lehet a kerítés lebontásáról!

Megfordul a szél?

| Horváth Ferenc | Városi hírek

– A Fidesz mindaddig kitart az Európai Néppárt mellett, míg esélyt lát arra, hogy megváltozik a jelenlegi helyzet, s a bevándorláspárti erők háttérbe szorulnak – jelentette ki dr. Szájer József a Soproni Témának adott interjúban.

– Képviselő úr, kezdjük a miniszterelnök úr washingtoni útjával! Itthon és külföldön is nagy visszhangot váltott ki találkozása, tárgyalása az amerikai elnökkel. Ön miképp értékeli a látogatást? 

– Tudom, olvastam és hallottam, hogy voltak, akik megpróbálták kisebbíteni a jelentőségét és rosszindulatúan beállítani, de a kétkedőket meggyőzhette nem más, mint maga Trump elnök. Fontos találkozás volt, mert megerősítette az amerikai és a magyar stratégiai kapcsolatokat. Ismételten kiderült, hogy számos kérdésben – például szövetségi viszony, a keresztény kultúra védelme vagy a migráció – egyetért a két ország.

– Van annak üzenete, hogy az uniós választások előtt találkoztak?

– Természetesen, de erről így nem is volt szó, Európában is mindenki tudja, hogy Trump elnök ellenzi a migrációt. Ők és mi sem írtuk alá az ENSZ tavaly elfogadott migrációs csomagját, és számos más, már említett területen is egyetértünk. Igen, így is lehet demonstrálni, hogy támogatja a magyar miniszterelnök törekvéseit.

– Térjünk vissza Európába! Miképp látja, a május 26-ai választásokat követően megváltozik az Európai Parlament, ezen belül pedig az Európai Néppárt erőegyensúlya a migrációval kapcsolatban?

– Ma még nyitott a kérdés, de várakozásaink szerint a jobboldali erők mind az európai parlamentben, mind pedig a néppártban növelik befolyásukat az uniós választások után. A jelenlegivel szemben jobboldali vezetésre van szüksége az uniónak, hogy megváltozzon a migrációval kapcsolatos álláspont. Ehhez járulhatnak hozzá a magyar szavazók is, de látnunk kell, hogy más uniós országokban is egyre többen ismerik fel a migrációban rejlő veszélyeket, egyre többen látják józanul a realitásokat. Ebben a folyamatban Magyarország példamutató szerepet vállalt.

– Kaptunk és kapunk is bírálatokat ezért, ha más köntösbe is csomagolva…

– Igen, Magyarországot folyamatosan bírálják mondvacsinált ürügyekkel. Mi az élet számos területén új megoldásokat vezettünk be, s ez sokaknak nem tetszik, de a háttérben minden esetben a migráció áll. Ebben a kérdésben azonban sziklaszilárdan kiállunk, és nem engedünk a nyomásnak a magyar emberek érdekében és védelmében, ezért aztán például szó sem lehet a határunkat védő kerítés lebontásáról. Az uniós választás igazi tétje is ezzel függ össze: elutasítjuk a migrációt vagy elfogadjuk, de tudnunk kell, csakis az előző esetben őrizhetjük meg kultúránkat. Minden más erről a tőről fakad.

– Mi történik akkor, ha mégsem a bevándorlásellenes erők kerekednek felül az Európai Néppártban? A Fidesz kilép?

– A Fidesz mindaddig kitart az Európai Néppárt mellett, míg esélyt lát arra, hogy megváltozik a jelenlegi helyzet, s van remény, hogy a bevándorláspárti erők háttérbe szorulnak.

– A magyar kormány nem támogatja Manfred Weber jelölését az Európai Bizottság élére. Van új jelölt?

– Ismert, hogy a néppárt úgynevezett csúcsjelöltje megsértette Magyarországot, ezért megvontuk tőle támogatásunkat. A választásokat követően várhatóan bonyolult helyzet alakul majd ki. Arra nincs előírás, hogy mondjuk a csúcsjelöltek közül kell kikerülnie a bizottság elnökének. A jelölés egyébként nem a parlament feladata, hanem az Európai Tanácsé, tehát a tagállamoké, de a parlament hagyja jóvá minősített többséggel (50 százalék, plusz egy szavazat). Az is elképzelhető, hogy a folyamat elhúzódik. Természetesen több alkalmas jelölt is lehetséges, de neveket egyelőre nem mondhatok. Az Európai Tanács a választásokat követően néhány napon belül összeül, s meghozza a döntését.

– Amerika és Európa után egy kis magyarországi pillanatkép. Ön rálát az európai és a hazai folyamatokra is. Van vagy lehetséges összefüggés az uniós és az októberi önkormányzati választások között?

– Igen, van, hiszen egyrészt képet kaphatunk május 26-án a magyar választók álláspontjáról, véleményéről, de ezen túlmenően is, mert mindkét választás arról is szól, hogy a stabilitást választják-e az emberek. Ez fontos nem csupán európai összefüggésben, hanem itthon, a településeken is. Mert nem mindegy, hogy milyen képviselőket és polgármestereket választunk. Olyanokat, akik a stabilitást, a biztonságot, a biztos jövőt garantálhatják, vagy az ellenkezőjét: a bizonytalanságot, a jövőkép nélküli életet, a kilátástalanságot.

Lakossági fórum

Sűrű napja volt dr. Szájer Józsefnek Sopronban. A sajtóval való találkozás után részt vett dr. Horváth Zoltán egykori levéltár-igazgató posztumusz könyvbemutatóján (lásd írásunkat a 7. oldalon), majd a Liszt-központban lakossági fórumon találkozott az érdeklődő soproniakkal. A téma a május 26-ai uniós választás volt. A középpontban ezúttal is a migráció és annak következményei álltak.

Ne bántsd a magyart!

A közelmúltban jelent meg Szájer József Ne bántsd a magyart! (Gondolatok a bevándorlásról, a Fideszről, Magyarországról, Alaptörvényünkről és Európáról) című könyve, amely elérhető a könyvesboltokban. A kötetben a szerző 2014–2018. között született gondolatait osztja meg az olvasóval a bevándorlásról, a Fideszről, Magyarországról, az Alaptörvényről és Európáról.

Kapcsolódó cikkek

Sopron nem felejt

Sopron nem felejt

2018. 12. 19. | Horváth Ferenc

Sopron polgárai a hagyományoknak megfelelően méltó módon emlékeztek az 1921-es népszavazásra. A hűség napján adták át a városi elismeréseket. Az idén dr. Árvay Györgyné vehette át a díszpolgári címet.

Megvalósult fejlesztések

Megvalósult fejlesztések

2018. 12. 19. | Munkatársunktól

A közelmúltban több fontos fejlesztés is befejeződött Sopronban. Megújult a Széchenyi-gimnázium homlokzata, elkészült az elkerülő út 1,3 kilométeres szakasza, megvalósult a belvárosi utcák és terek víziközműveinek felújítása, a burkolatok és a közvilágítás rekonstrukciója.