Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megérdemlik a soproniak
A tervek szerint ősszel elkészül az Árpád utcában épülő parkolóház, jelenleg a külső villamos szerkezet kialakításán, a liftek beépítésén dolgoznak a szakemberek, a műgyanta borítást már mind

Hamarosan elkészül a parkolóház az Árpád utcában

Megérdemlik a soproniak

| P. Horváth László | Városi hírek

A nyáron is ütemesen halad a kivitelező az Árpád utcai parkolóház építésével. A létesítmény szintjein már leterítették a műgyanta borítást. Jelenleg a külső villamos szerkezet kialakításán és a lift beüzemelésén dolgoznak.

– A soproniak megérdemlik az Árpád utcai parkolóházat, a kormányzat támogatásával minden igénynek megfelelő beruházás történik itt – jelentette ki lapunknak Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Kiemelten fontos a város közlekedésének fejlesztése, amelynek legnagyobb eleme az M85-ös gyorsforgalmi út, illetve a parkolóhelyek folyamatos bővítése. Az új létesítmény kettős célt is szolgál. Egyrészt a városban élők könnyebben találnak szabad helyet, másrészt az ide érkező turisták kulturált körülmények között tehetik le autójukat, hogy aztán gyalogosan fedezhessék fel a belvárost.

Lapunk a kivitelező FÉSZ Zrt.-nél megtudta: a nyáron is ütemesen haladnak munkálatokkal. A parkolóház összes szintjén leterítették a műgyanta borítást. Jelenleg a külső villamos szerkezet kialakításán, a liftek beépítésén dolgoznak.

Mint arról a Soproni Témában többször beszámoltunk, az Árpád utcában összesen 235 autó, 26 motor, illetve kerékpárok tárolására alkalmas parkolóház épül. A földszinten akadálymentes parkolókat – összesen harmincötöt – is kialakítanak. Itt már elkezdődtek a munkálatok. A tervek szerint augusztus végén, szeptember elején építik ki az aszfaltos bejáratot az Árpád utcára. Ekkor forgalomkorlátozásra kell majd számítani.

A szintenként mintegy 2000 négyzetméteres alapterületű épület mellett további 4000 négyzetméteres nyílt terület is megújul, így új közösségi térrel is gazdagodik a város. A tetőn pedig élő zöldfelületet alakítanak ki.

Kapcsolódó cikkek