Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Meg kell látni az embert!

| Cziráki Viktória | Városi hírek

Az egészségügy egyik legnagyobb problémáját a jól képzett ápolók számának csökkenése jelenti. A Soproni Gyógyközpont háromféle szakképzés beindításával megoldást keresett a gondokra.

A Soproni Szakképzési Centrummal együttműködve három szakon indítottak felnőtteknek ingyenes egészségügyi képzéseket úgy, hogy a szakmai hátteret a Soproni Gyógyközpont, a pedagógiai és iskolai hátteret pedig a centrum nyújtja. Az egy-, illetve kétéves képzések órarendjeit úgy állították össze, hogy munka mellett is vállalható legyen a tanulás. 

Bácsfalusi Anna Fotók: Griechisch Tamás

– Egy éve dolgozom a Soproni Gyógyközpont sürgősségi osztályán, ahová a gyakorló ápolói képzés révén kerültem, előtte – szintén az egészségügyben – adminisztrátorként tevékenykedtem – mondta Bácsfalusi Anna, aki az ápoló képzést már be is fejezte. – Alapvetően érdekelt az egészségügy, édesanyám műtősnőként dolgozott, ezért tőlem sem állt távol ez a hivatás. Motivációm esélyt adni a betegeknek, hiszen az egészségügyben – az orvosok mellett – nagy hangsúly van az ápoló személyzeten is. Sok esetekben mi vagyunk a szem és a fül, ami észreveheti a bajt. A Soproni Gyógyközpont maximálisan mellém állt, a főnővér és a főorvos is támogatott mindenben. Úgy veszem észre, hogy az intézmény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kezdőket hozzásegítse a tapasztalatszerzéshez.

Kovácsné Menyhárt Anna

Kovácsné Menyhárt Anna a sebészeti szakrendelő munkatársaként döntött a tanfolyam elvégzése mellett. – Gyerekként idős nagymamám és kisebb testvérem ápolása során kerültem először kapcsolatba ezzel a segítő szakmával. Később, a Martos Flóra szakiskola csecsemő- és gyermekápoló képzése után egy bölcsődében helyezkedtem el, majd évekre eltávolodtam az egészségügytől. Négy évvel ezelőtt visszahozott a sors erre a területre, mégpedig a sebészethez. Nagyon tetszett az oktatásban, hogy több szakterületen kipróbálhattuk magunkat. A tudás elmélyítésében az oktatók nagy segítséget adtak, és maga a képzés is nagyon jól szervezett volt. Az egészségügy nemcsak szakma, hanem hivatás, ahol a panasz mögött meg kell látni az embert. Úgy gondolom, ezt a munkát csak így lehet jól csinálni. 

Kapcsolódó cikkek