Az elsőt évről évre újak követték, s az elmúlt évtizedekben a borünnep többnapossá vált, programja „kiszínesedett”, s valóban a bor tavaszi ünnepévé emelkedett. Az idei volt minden idők legnagyobb és talán legsikeresebb rendezvénye.

A soproniak értik és érzik a bor varázsát, s különösen büszkék a helyi termelőkre, akiknek többsége génjeiben hordozza a szőlőművelést és a borkészítés művészetét. Mert egy igazán jó bor megalkotása valóban művészet. Ez így van akkor is, ha mostanában – valljuk be – kevés igazán kiemelkedő műremek születik a soproni pincékben. Vagy ha igen, akkor azok a palackok nem jutnak el – egy-egy kivételtől eltekintve – a legrangosabb hazai és külföldi versenyekre.

Napjainkban nehéz megítélni, hogy a mi borvidékünk hol is helyezkedik el az ország bortérképén. A villányi, a szekszárdi, az egri, az etyeki borvidékről, hogy Tokajt ne is említsem, szinte naponta érkezik valamilyen hír egy-egy eseményről, rendezvényről, valamilyen innovációról vagy éppen borai sikerességéről. Az előbb említett borvidékek mindegyike a jó bor jelképé vált, s van víziójuk jövőjükről.

A Soproni borvidék kétségkívül nehéz helyzetben van. A gazdák legtöbbször a tőkehiányt, a csökkenő termőterületet, s mostanában az egyre emelkedő költségeket emlegetik. Azt már én teszem hozzá, hogy a borvidék imázsának a megteremtéséért többet is lehetne tenni, éppen a nagyszerű múltra, a még mindig meglévő értékekre és a kiváló gazdákra alapozva, de ahhoz el kellene dönteni, hogy mit is szeretnénk hosszú távon kezdeni a soproni borral. S ha ebben egyezségre jutottunk, akkor kell megkeresni a szükséges forrásokat, eszközöket és az elképzeléseket megvalósítani tudó személyeket. Lehet, tévedek, de én nem látom ezt az egységes, az ágazat minden részére és részletére kiterjedő víziót, amely mentén előbbre juthatnánk. S mielőtt még valaki félreértene! Akadnak minőséget teremtő termelők, mindannyian ismerjük azt az öt–tíz borászatot, amely évről évre az átlagon felül produkál, amelynek egy-egy tétele pedig egészen biztosan ott van (vagy ott lehetne) minimum a magyar élvonalban, de én most az egészről beszélek. Az összkép pedig, bármilyen fájdalmas is, még korántsem olyan, amilyet szeretnénk – annak ellenére, hogy vannak kiváló rendezvényeink mint a borünnep vagy a Soproni Szüreti Napok.

Úgy vélem, lépni kellene, talán még időben vagyunk…