Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Mária-kút az Orsolya téren

| Városi hírek

Szobrok, műemlékek, középületek.

A Mária-kút az egyetemi ifjúsági ház (KISZ-ház) előtt álló Hattyús-kút áthelyezése után (1929) került az egykori ferences, majd bencés kolostor udvaráról az Orsolya térre. A 18. század második felében készült alkotás egy hengeres talapzaton álló félgömb alakú vízmedence, amelyet lecsüngő fonatok díszítenek. Sima kőfedelén tekergőző kígyókon áll Mária, karján a gyermek Jézussal.

Endrédy Zoltán (1912–1996) író és papköltő, egykori soproni városplébános Boldogasszony Sopron felett című könyvében írja: „A ferencesek 1780 körül csinosították a rendházat. Ebben az időben az egyik ferences testvér gyűjtőkörútján a harkai szőlők között ment át és szomjúságának csillapítására egy fürt szőlőt leszakított, ezért a harkaiak kalodába zárták. A felsőbbség ebben vallásgyalázást látott, ezért a falut arra kötelezték, hogy a rendház udvarán kutat létesítsenek, melyre egy adományozó állíttatta a Mária-szobrot. Annak idején a medence lábán át háromfelé vezették a vizet: a rendház konyhájába, az ebédlőbe és a szerzetesek szobáiba.”.


A bombázások alatt súlyosan megsérült díszkutat a megmaradt kőanyag felhasználásával Szakál Ernő (1913–2002) Munkácsy-díjas szobrászművész, restaurátor állította helyre. A közelmúltban, a belváros rekonstrukciójához kapcsolódóan a Mária-kút ismét megújult és díszkivilágítást is kap.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek