Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Már alapoznak
A következő hetekben 1500 darab úgynevezett kavicscölöpöt vernek le a leendő úszómedence alá. A munka zajjal és vibrációval is járhat, ezért a lakók türelmét kérik. Fotó: Németh Péter

Az uszoda nagy fejlődést hoz a Lövérek életébe

Már alapoznak

| P. Horváth László | Városi hírek

A huszonöt méteres medence alapjának kialakítása jó ütemben halad, de a nagy, ötvenméteres alatt nem megfelelő teherbírású a talaj, így azt utólag, cölöpözéssel meg kell erősíteni – derült ki az elmúlt héten tartott bejáráson.

Dr. Fodor Tamás polgármester személyesen tekintette meg, miként haladnak a Lövér városrészben, a korábbi fedett uszoda helyén épülő új vizes létesítmény építésével. A városvezetőt, illetve a sajtó képviselőit a kivitelező nevében Khaut András, a FÉSZ Zrt. igazgatótanácsának elnöke, valamint Molnár Gábor építésvezető tájékoztatta. Elhangzott: a huszonöt méteres medence alapozási munkálatai jó ütemben zajlanak. A mellette lévő, ötvenméteres úszótérnél azonban nem várt probléma adódott. A vizsgálatok után derült ki, hogy a talaj teherbírása nem megfelelő, így azt meg kell erősíteni. Ennek során az előzetes tervek szerint az elkövetkezendő hetekben ezerötszáz darab úgynevezett kavicscölöpöt vernek le. A munkálatok adott esetben zajjal és vibrációval járhatnak, emiatt a közelben lakók megértését és türelmét kéri a kivitelező. 

– Mivel az új uszoda nemzetközi versenyek megtartására is alkalmas lesz, így a legszigorúbb követelményeknek kell megfelelni – mondta dr. Fodor Tamás polgármester. – A beruházás méretéhez képest összességében jó ütemben halad a munka. Az alapozás végeztével felgyorsul majd a kivitelezés, és még inkább láthatóak lesznek az új uszoda részei.

Dr. Farkas Ciprián, a Lövér városrész egyik önkormányzati képviselője úgy látja, hogy az uszoda elkészülte nagy fejlődési lépés lesz a városrész életében. A létesítményben az úszók, vízilabdázók, az úszni vágyó helyiek a legmodernebb, XXI. századi körülmények között sportolhatnak. A város életében is fontos ez a fejlesztés, hiszen tovább bővülhet az idegenforgalom, nagy lehetőségek vannak például a nemzetközi edzőtáboroztatásban.

Kapcsolódó cikkek