Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Lupus élete a sport
Farkas Péter Lupus nemzedékek sorával szerettette meg a sportot Fotó: Griechisch Tamás

„Az egykori diákok ma is megölelnek, ha találkozunk”

Lupus élete a sport

| Madarász Réka | Városi hírek

A sport számtalan ágában jeleskedett Farkas Péter. A Lupus néven ismert testnevelő tanár és edző életfilozófiája mindig is az volt, hogy azt vegyék észre, amit csinál és ne őt.

Krasznai Feri bácsi inspiratív hatására Lupus már az általános iskolából úgy ment haza, hogy azt mondta az édesanyjának, ő bizony testnevelő tanár lesz. A pécsi tanárképző főiskola történelem–testnevelés szakán szerezte első diplomáját, a másodikat pedig a testnevelési főiskolán. Már ebben az időben főiskolás tornászbajnokságot nyert, a TF tornászcsapatának tagjaként pedig évekig ezüstérmesek voltak. „A fiúkkal” azóta is tartják a kapcsolatot.

– A csodálatos főiskolás korszak után Sopronban kezdtem el tanítani a Halász utcai iskolában, majd az ipariban – idézte fel emlékeit meghatódva Lupus. – Életem legszebb nyolc évét a siketek általános iskolájában töltöttem. Az egykori diákok ma is megölelnek, ha találkozunk. Barátommal, Rákóczi Jóskával ezután a városháza sportfelügyeletén kaptunk állást. Közben tornaedzőként kezdtem el dolgozni, ma is elnöke vagyok a Soproni Torna Clubnak.

A rövidesen 75 éves soproni férfi jó pár évet letagadhat. Szinte minden sportágban kipróbálta magát: tornászott, kosarazott, síelt, súlyt emelt, futott, triatlonozott. Az sem tántorította el, hogy az aktív sportéletet megsínylette a szervezete.

– Összeállítottam egy bakancslistát: szerettem volna lefutni a maratont, ejtőernyővel ugrani és Forma–1-es autót vezetni – mesélte vidáman a sportember. – A két elsőt már kipipáltam, de a versenyautó vezetésétől félt a párom. Az volt az elvem, hogy ha már dolgozom, akkor nálam jobb tornászt neveljek. Zsirai Adrienn világbajnokságon való részvételével kárpótolta hiányzó sikereimet.

Miután Adrienn egyik napról a másikra befejezte a sportot, Lupust felkérték az osztrák tornászválogatott edzőjének. Nagyon büszke arra, hogy három városfutás (Kismarton, Sopron, Bécsújhely) és a Lokomotív Futóklub szervezésében is élen járt. Három gyermekével, öt unokájával és egy dédunokájával boldogan tölti nyugdíjas éveit, de természetesen a sport nem maradhat ki a mindennapjaiból. Egy Szent Péterrel kapcsolatos álma hatására már tudja: 99 évig szeretne élni.

Ajánló: Farkas Pétert Hétköznapi hős rovatunkba Kotsis Jánosné ajánlotta annak apropóján, hogy szeptember 3-án lesz 75 éves. Lupus életcélja a soproni tornasport megtartása és minél magasabb szintre emelése volt. Nemzedékek sorával szerettette meg a sportot. 

Kapcsolódó cikkek