„Pörköltben nem ismerünk tréfát”
2026. 06. 17. | Huszár JuditJó hangulat, látványos produkciók, pörköltfőző verseny – így összegezhető a már hagyományos tómalmi nyárköszöntő családi nap. A rendezvényt vasárnap t...
A Soproni Polgárőr Egyesület alapító tagja, 25 évig elnöke volt – ezzel, illetve a civil szektor érdekében végzett munkájával érdemelte ki a Soproni Lokálpatrióta díjat Vig József Attila.
Sopron közgyűlése 2024-ben új elismerést alapított. A Soproni Lokálpatrióta díj a városhoz erősen kötődő, a soproniságát büszkén vállaló, Sopron hagyományait nagy gonddal ápoló, tevékenységével a város jó hírnevét öregbítő, a város fejlődését előmozdító személynek vagy közösségnek adományozható. A díj egy érem, amelynek előlapján a Tűztorony, a hátoldalán pedig Sopron címere látható „Soproni lokálpatrióta” felirattal. Az elismerés első kitüntetettje Vig József Attila.
Mint a díjátadón elhangzott, Vig József Attila közel ötven éve tevékenykedik Sopron közéletének fejlesztéséért, életművével a város mindenkori érdekeit szolgálta. A régi értékek megőrzését, az újabbak teremtését is igyekszik előmozdítani, a helyi sajátosságainkat a globális értékek fölé helyezi. A Soproni Polgárőr Egyesület alapító tagja, 25 évig elnöke volt. A város szeretetére, védelmére szervezett helyi polgárőrmozgalom sem személyi, sem tárgyi, sem erkölcsi tekintetben nem teljesedhetett volna ki az ország egyik legeredményesebb egyesületévé személyes példamutatása, vezetői elhivatottsága nélkül. A Soproni Helyi Érdekegyeztető Tanács civil oldalának állandó delegáltjaként javaslataival, észrevételeivel támogatja a város vezetésének munkáját. Nagyban elősegíti a város önszerveződő, nonprofit szektorának tartós közérdekű és közhasznú tevékenységeinek ellátását.
Vig József Attila tehát büszke lokálpatrióta, melyről most már dokumentummal is rendelkezik.
Jó hangulat, látványos produkciók, pörköltfőző verseny – így összegezhető a már hagyományos tómalmi nyárköszöntő családi nap. A rendezvényt vasárnap t...