Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Látszódjon az autó is!
Feldinger Mihály autószerelő egy gépkocsi fényjelző berendezéseit ellenőrzi Fotó: Filep István

Egészen december 6-ig tart az ingyenes átvizsgálási akció

Látszódjon az autó is!

| P. Horváth László | Városi hírek

Soproni optikusok és autószervizek is csatlakoztak a rendőrség országosan meghirdetett Látni és látszani kampányához. A fő cél, hogy a gépjármű sofőrje a vezetés közben jól lásson, és az is, hogy az autón rendben legyen a világítás.

Feldinger Mihály autószerelő mester és szervize a kezdetek óta részt vesz a Látni és látszani akcióban. – A kampány keretében csapatunkkal vállaltuk, hogy ingyenesen vizsgáljuk át a gépjárművek világítóberendezéseit – mondta lapunknak Feldinger Mihály. – Fontosnak tartjuk, hogy így is tegyünk a közlekedés biztonságáért. A ködös, korán sötétedő időszakban különösen fontos, hogy rendben legyen a világítás. Egyaránt lényeges, hogy mi is jól lássunk vezetés közben, illetve az is, hogy a közlekedő társak bennünket is észrevegyenek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy indulás előtt nézzük meg, hogy működik-e a világítás. A kollégákkal az ablaktörlők állapotát is ellenőrizzük. Életet menthet ez az összességben rövid ideig tartó átvizsgálás.

Mint arról lapunkban már beszámoltunk (Soproni Téma, Látni és látszani, 2020. október 21.), az akció december 6-ig tart. Városunkban a másik csatlakozott szerviz a Magyar Autóklub műhelye. Mindemellett a regisztrált optikusok – Sopronban a Pan-Optika szaküzletei – díjmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a sofőröket.

Mit ellenőriznek az autókon?

A szakemberek elvégzik a fényszórók magasságbeállítását, felmérik a gumiabroncsok állapotát, és megvizsgálják az ablakmosó és -törlő berendezések működését. A téli felkészülés jegyében speciális műszerrel ellenőrzik az akkumulátor állapotát és a fagyálló folyadék fagyáspontját. A programhoz csatlakozó szervizben a gépjármű-tulajdonosok ingyenesen átvizsgáltathatják gépkocsijuk világítását, a jelzőberendezések és a levegőbefúvó ventilátorok működését. 

Kapcsolódó cikkek