Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Közös belső világot építenek
– A gyerekek mások. Úgy érzem, nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, nem nekik hozzám – nyilatkozta lapunknak Szentpáli Csaba. Fotó: Filep István

Szentpáli Csaba: Az iskolában az életre készítjük fel a gyerekeket

Közös belső világot építenek

| Madarász Réka | Városi hírek

Az év pedagógusa díjjal tüntették ki a Nyári Evangélikus Pedagógus Akadémián Szentpáli Csabát. Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettesével az elismerés kapcsán beszélgettünk.

– Hogyan kezdődött a tanári pályája?

– 1988-ban végeztem Kolozsváron magyar nyelv és irodalom, valamint angol nyelv és irodalom szakon. Két évig tanítottam Erdélyben, 1990-ben kerültem Sopronba. Nyolc évig dolgoztam a Berzsenyi Líceumban, négy évig nyelviskolában, hat évig a Széchenyi-gimnáziumban, az Eötvösben pedig már 14 éve tanítok.

– Változtak a pedagógiai céljai időközben?

– Őszintén? Nem. Meg vagyok győződve arról, hogy az embert a hivatása megtalálja. Mindenki valamilyen szakmára születik, amihez több tehetsége van, mint máshoz. Ha pedig megtalálja a hivatása, nincs sok teendője: el kell végeznie a feladatot. Amikor pályakezdő voltam, nagyjából ugyanezt mondtam volna. A munkámmal kapcsolatban nem teszek önmagamnak szemrehányást. Ugyanolyan lelkes voltam 1988-ban, mint most.

– Mennyire változtak meg a diákokkal szembeni elvárásai?

– A gyerekek mások. Úgy érzem, nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, nem nekik hozzám. A tanterem egy műhely. Az ember becsukja az ajtót, és egy belső világot épít fel a gyerekekkel együtt. Ahogy a gyerekek változnak, úgy az általunk megteremtett világ is. Fiatalabb koromból még szigorú, helyenként kegyetlenül szigorú, magas elvárásokkal rendelkező tanárként emlékeznek rám. Minél idősebb az ember, annál inkább generációs problémát is jelent a tanítás. A mai fiatalok sokkal nyitottabb, szabadabb, jobb világban élnek, mint annak idején mi. Teljesen más szakmai lehetőségeink is vannak. Mi egy túlszabályozott világban nőttünk fel, ők pedig (lehet), hogy egy túl szabad világban. A nehézséget abban látom, hogy amikor az ember átkerül nevelőnek ebből a túlszabályozott világból egy túl szabad világba, mivel az iskola az életre készít fel, egy olyan világban kell útmutatást adnia, amiben ő maga sincs otthon. Az emberi természet viszont nem változik, úgyhogy a gyerekek magatartásában sem látok lényeges különbséget: ugyanolyan kíváncsiak, ugyanúgy puskáznak, ugyanúgy szeretik vagy nem szeretik a tanárt, ugyanúgy vannak csínyeik, csak ezek kicsit mások, mint 20 évvel ezelőtt.

– Mit jelent Önnek ez az elismerés?

– Soha nem fordult meg a fejemben, hogy bármiféle elismerésben is részesülhetek, mert minek. Nem ezért lettem tanár. Nem gondoltam, hogy egy díj olyan helyzetet eredményezhet, amikor nehezemre esik felállni a székből, és kimenni, mert annyira meglepetésszerűen ért, amikor meghallottam a nevemet. Arra meg végképp nem számítottam, hogy ettől még meg is hatódhatok. Óriási elismerésnek tartom, ami számomra egyszeri és megismételhetetlen. 

Kapcsolódó cikkek