Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Közérdekű kérdések és válaszok
A városházán tartották meg az év végi közmeghallgatást Fotó: Pluzsik Tamás

Közérdekű kérdések és válaszok

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A városháza dísztermében december 11-én tartották meg az előre meghirdetett közmeghallgatást, melyen dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István alpolgármester, valamint dr. Sárvári Szabolcs jegyző és dr. Kovács Gábor aljegyző mellett részt vett a város rendőrkapitánya, valamint számos önkormányzati és szolgáltató cég vezetője is, hogy válaszoljon a lakosság kérdéseire.

Először dr. Kovács Gábor aljegyző ismertette az elmúlt évi közmeghallgatáson felmerült kérdéseket és az azzal kapcsolatos intézkedéseket, illetve az írásban feltett kérdésekre adta meg az önkormányzat válaszait. Ezt követően a helyszínen lehetett javaslatokkal élni, illetve kérdéseket föltenni az illetékeseknek. Így többek között szóba került az M85-ös gyorsforgalmi út, a Csik Ferenc uszoda újjáépítése, a soproni piac, illetve annak jövőbeni átköltözése, a zöldhulladék kezelése. Természetesen a közmeghallgatások örökzöld témái most sem maradhattak el: a közvilágítás és az útfelújítások.


– A Lövérekből tekintve a város egykoron fényárban úszott, ma közel sem olyan „fényes” a belváros, mi ennek az oka? – kérdezte Szemerits János Sport utcai lakos (felvételünkön).


– A nagy fényerejű LED-ekkel egy teljesen új világítástechnika jelent meg a közvilágításban is, melynek az úgynevezett szórt fénye lényegesen kevesebb, mint a hagyományos világítótesteknek volt, felülről tekintve minden bizonnyal ezért tűnik kevésbé „fényesnek” egy-egy városrész – adta meg a kérdésre a választ dr. Fodor Tamás. A polgármester hozzátette, hogy ezekkel az izzókkal igen jelentős az energiamegtakarítás.


Az útfelújításokkal kapcsolatban elhangzott, hogy a jövő év közepéig mintegy másfél milliárd forint értékű útfelújítás történik a városban, melyhez hasonló volumenű beruházás évtizedek óta nem volt Sopronban.


A közmeghallgatás végeztével egyértelműen megállapítható volt, hogy egetverően nagy problémák szerencsére nincsenek a város életében…

Kapcsolódó cikkek