A kocsma az a hely, ahová évszázadok óta nemcsak inni járnak az emberek (most tekintsünk el a kivételektől), hanem (és talán ez a legfontosabb funkciójuk) azért ülnek be egy sörre vagy fröccsre, hogy beszélgessenek, hogy megoldást találjanak kisebb-nagyobb gondjaikra, például egy megbízható szakembert keressenek, vagy csak segítséget, tanácsot kérjenek ügyes-bajos dolgaik megoldásához. A kocsma jobb esetben egyfajta kulturális tér is, ahol könnyebben kiegyenlítődnek a társadalmi különbségek, ahol mód nyílik arra is, hogy akarva-akaratlanul is belelássunk egymás lelkébe.

Nem tudom, nem számoltam össze, hogy Sopronban az elmúlt időszakban mennyi kocsma zárt be véglegesen, de bizonyára tucatnyinál is több, és ez a tendencia figyelhető meg a falvakban is. A miértre majd a társadalomtudósok adják meg a pontos választ, mi csak találgathatunk: nincs ideje az embereknek, kevesebb a pénzük, átalakultak a szabadidős szokásaink, inkább befelé fordulunk, mintsem nyitnánk mások felé, izgalmasabb nyomkodni a telefonunkat, mint beszélgetni az ismerőseinkkel, barátainkkal.

A fenti gondolatok azért jutottak eszembe, mert a hónap végén bezárt a Kurucdomb egyetlen kocsmája, a Késmárki is. Az utolsó, amely ebben a városrészben még működött, mert évekkel ezelőtt megszűnt az ikonikus Vak Bottyán kiskocsma és a Bercsényi borozó is. A Késmárki még tartotta magát, de egyre szűkült a törzsvendégek száma, csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül lakat az ajtajára. Hivatalosan ugyan nem ezért zárt be (a tulajdonosnak más elképzelése van a hasznosítására), de a tendenciát nem lehetett megállítani. Csak idő kérdése lett volna, hogy mikor adja fel a bérlő. Pedig a Késmárki valamikor valóban egy igazi közösségi tér volt. Rendszeresek voltak a különböző programok, városszerte ismertté vált az évente egyszer megrendezett kártyabajnokság, díjakkal, érmekkel, volt, hogy utcabált is tartottak, mindezeket közösségi összefogással. Sokan vették ki a részüket az előkészületekből, a szervezésből. Aztán elérkezett az utolsó nap is. Sütéssel, főzéssel és persze nosztalgiázással.

Egy harmincéves fejezet zárult le, de sokkal több történt, mint egy kocsma bezárása. Egy életérzés maradt ott, az ajtók mögött.

Tekintse meg kvízünket!