Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kocsma a templom alatt
Brennbergbánya központja 1894 körül. Jobbra a bányaigazgatóság irodaépülete, balra a későbbi templom látható. Fotó: Lovas Gyula, Tóth Sándor Frigyes gyűjteménye

Brennbergbánya: 1945. március 30-án ment el az Aranyvonat

Kocsma a templom alatt

| P. Horváth László | Városi hírek

Az sokak által ismert, hogy Brennbergbányán a templom alatt egy kocsma is található. Tárkányi Sándor helytörténész annak járt utána, hogy az egykori iskolából miként lett szakrális épület.

– A brennbergbányai római katolikus templom építésének történetét korábban már többen feldolgozták. Az eddigi leírások, mint például Becher Nándor: Mesél a brennbergi múlt munkája az épület 1930-as átalakítására fókuszáltak, és nem foglalkoztak az építés előzményeinek ismertetésével – kezdte Tárkányi Sándor helytörténész. – A közelmúltban folytatott levéltári kutatások eredményeképp új, eddig nem ismert adalékok derültek ki. Brennbergbánya központjáról, az egykori szénrakodó térről a legkorábbi fotó, illetve grafika az 1890-es évek közepéről származik. A felvételen két épület látható: jobbra az 1872-ben elkészült bányaigazgatóság kétszintes irodaháza, balra pedig az „Anstalt Stube”, magyarul üzlet állt. A kutatások során az is bizonyossá vált, hogy az utóbbit 1910-ben kibővítették, és az emeleten működött az iskola. Az alagsorban pedig Krausz József boltja volt. Ezt az épületet 1930-ban Füredi Oszkár tervei alapján alakították át templommá. A gyerekek pedig új helyre költöztek.

– A templom mellett, a bányaigazgatóság irodaépületének földszintjén működött a „Bányász” falatozó, eszpresszó – tette hozzá Tárkányi Sándor. – Amikor az 1960-as évek elején ezt elbontották, a korábbi falatozónak új helyet kellett találni. Így került a kocsma a templom legrégebbi, boltozott helyiségébe. Az eredeti, Füredi Oszkár által készített terveken ez a funkció nem szerepelt. Nagy úr a szükség...

Emléktúra: A közelmúltban Tárkányi Sándor vezetésével emléktúrát tartottak annak évfordulóján, hogy 1945. március 30-án ment az Aranyvonat Brennberbányáról Ágfalván át Bécsújhelyre. A résztvevők Ágfalváról indulva, az egykori sín mentén haladva értek el Brennbergbányára.




Kapcsolódó cikkek