Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kiszedik a Fertőből  a vasfüggöny „maradékát”

Kiszedik a Fertőből a vasfüggöny „maradékát”

| Cziráki Viktória | Városi hírek

Az egykori Fertő tavi határzár „lábai” 1989 óta is a vízben vannak, és időről időre baleseteket okoznak. A múlt hétvégén megkezdődött az egykori vasfüggöny oszlopainak eltávolítása a tóból.

Az egykori vasfüggöny Fertő tavat átszelő szakaszán a vízben álló acélcsövek jelezték az államhatárt. A Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentőegység szervezésében most megkezdődött a valamikori határjelző bójáknak a megjelölése azzal a céllal, hogy azokat a közeljövőben eltávolíthassák a vízből.
– A műszaki zár 10 centiméter átmérőjű acélcsövekből állt, melyeket a rendszerváltáskor nem távolítottak el, csak a víz szintjében elfűrészeltek – mondta el Gáncs Gábor, az akciót koordináló Fertő tavi Vízi Polgárőr Egyesület vezetője.

– A bennmaradt 10–15 darab oszlop veszélyt jelent a fürdőzőkre és a hajókra egyaránt. Több ráfutásos hajóbalesetet okoztak, idén egyhez minket is riasztottak menteni. Ezek a csövek, mivel a víz alatt vannak, nem látszanak, és ha nagy sebességgel fut rá a hajó, léket kaphat, vagy leszakadhat a tőkesúlya és elsüllyedhet.


Az oszlopok felkutatásába és megjelölésébe a Győri Speciális Mentők szonárral felszerelt hajókkal és búvárokkal kapcsolódott be. Rajtuk kívül a Fertő–Hanság Nemzeti Park is részt vett az akcióban, összesen 15-en négy hajóval dolgoztak. A megjelölt oszlopok kiemeléséről később a hatóságok gondoskodnak.


Mint megtudtuk, munka közben a szonár erős jelet mutatott. Egy búvár le is merült az érintett területen, ahol kiderült, 500–2000 darab repeszgránát lehet a tó mélyén. Az ügyben értesítették a hatóságot.

Kapcsolódó cikkek