Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kincsem Sopronban
Thirring Lajos: Soproni Lóversenytér 1875 körül (Soproni Múzeum) reprodukció: Bolodár Zoltán

Népünnepélynek számított, ha a csodaló versenyzett

Kincsem Sopronban

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Nagyon népszerű volt a közelmúltban a Kincsem című film, mely a sikert sikerre halmozó, verhetetlen csodalónak és tenyésztő–gazdájának, Blaskovich Ernőnek az életét dolgozta fel. Talán kevésbé köztudott, hogy Kincsem több alkalommal is versenyzett Sopronban.

A mai Lófuttató út helyén lévő egykori lóversenypályát 1873-ban alapította a Sopron Megyei Gazdasági Egyesület, melynek akkor két testvér, Széchenyi Kálmán és Gábor volt az elnöke. Magát a területet, az úgynevezett Furth rétet a várostól bérelték, de Szent Mihály napját követően ismét legelőként funkcionált. Az első futamot 1873 szeptemberében rendezték, melyre díszes fatribünöket is készítettek. A kétnapos rendezvényt óriási érdeklődés övezte, vasárnap ott volt a díszpáholyban Esterházy Miklós és Festetics Tasziló hercegek mellett Luxemburg uralkodója, Johann Liechtenstein is. Az Oedenburger Zeitung tudósítója szerint a nevezetes versenyre mintegy tizenkétezren (!) voltak kíváncsiak.

Kincsem összesen ötször szerepelt Sopronban, először 1876 októberében, amikor is a budapesti Vadász- és Verseny-lap tudósítója ezt jegyezte fel: „A futamban Kincsem tetszés szerint nyert, az indulás után csakhamar 100 lépéssel előre volt, s kényelmesen futott egész végig, a többiek csak a második helyért küzdöttek.” – vagyis Mi­cha­el Madden angol zsokéval a nyergében kenterbe verte a mezőnyt, és ezzel nyert Blaskovich Ernőnek 600 császári aranyat. A versenyt követően a Kaszinóban nagy bált rendeztek, ahol a Munczy-féle cigányzenekar játszott, de a sok vendég miatt még az őszi színházi évadnyitót is ehhez az időponthoz igazították.

Kincsem ezt követő soproni futásai is népünnepélyszerűek voltak. Legközelebb 1877 szep­tem­berében állt rajthoz váro­sunk­ban: a szombati futamban „erősen tartva (is) nyert”, csakúgy, mint másnap, amikor az Állami-díjban a híres mént, Blankenese-t előzte meg.

Utolsó alkalommal Kincsem – már pályafutása végén – Baden-Badenből érkezett 1879. szeptember 29-én Sopronba, amikor nem álltak ki ellene, így csak körbevezették a pályán, a csodaló „elbúcsúzott” Soprontól.

Kincsem (Tápiószentmárton, 1874. – Kisbér, 1887.) a „Hungarian wonder”, vagyis a magyar csoda, szerte Európában összesen 54 alkalommal állt rajthoz, de sehol nem talált legyőzőre. Legyünk rá büszkék, hogy Sopron is sikereinek egyik, sőt többszörös színhelye volt…!

Kapcsolódó cikkek