Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Készül az uszoda tetőzete
Az épülő új uszoda tetejét 15 gerenda tartja majd, ezek egyenként 42 méter hosszúak Fotó: Griechisch Tamás

Helyükre kerülnek a tizenöt tonnás fagerendák

Készül az uszoda tetőzete

| P. Horváth László | Városi hírek

Az elmúlt héten kezdődött annak a 15 fagerendának a helyére emelése, amely a lövéreki uszoda tetőszerkezetét tartja majd. A sajtóbejáráson elhangzott: a létesítmény készültségi foka meghaladta az ötven százalékot.

Dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője közösen tekintette meg, miként halad az új, fedett uszoda kivitelezése. A tervek szerint múlt csütörtökön tették volna a helyére a tetőszerkezetet tartó fagerendák első darabját, ám az időjárás akkor közbeszólt, túl erős volt a szél. Pénteken viszont két gerenda is a helyére került.

– Az elmúlt időszak történései azt mutatják, hogy a város lendületben van – mondta a helyszínen dr. Farkas Ciprián. – A kormány által elindított Modern Városok Program új jövőt ad Sopronnak. Jól halad az uszoda megépítése, amely az elkövetkezendő száz évben megfelelő létesítménye lesz a sportolóknak, illetve nemzetközi versenyeket is lehet itt rendezni. Az M85-ös gyorsforgalmi út rövidesen eléri várost. Kívül és belül teljesen megújult a Szent Mihály-templom, reményeink szerint a gótika csodája további kettőszáz évig a jelenlegi pompájában ragyoghat, és utat mutat a jövő generációinak. Az elmúlt évszázadok emlékeit mutatja be az ugyancsak szépséges Lenck-villa. A történelmi belváros és a Várkerület felújítsa pedig már korábban elkészült. A munka azonban nem áll meg, hiszen jelenleg is zajlik a Várkerület szépítése, illetve a Fertő tavi fejlesztés és a parkolóház, valamint az ipari park kivitelezése is elkezdődhet.

Khaut András, az új lövéreki uszodát kivitelező FÉSZ Zrt. igazgatóságának elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a létesítmény készültségi foka már meghaladta az ötven százalékot.

– A daruzással foglalkozó alvállalkozó adott esetben éjszaka is dolgozik, hogy a tetőszerkezetet tartó tizenöt fagerenda a helyére kerüljön – tette hozzá. – Ezt követően kezdődhet el a tető lemezborításnak felhelyezése, valamint az uszodatérben a gépészeti, illetve villanyszerelési munkák. Ha a helyén lesz a tető, akkor az időjárás sem hátráltatja a kivitelezést.

A Soproni Témában rendszeresen nyomon követjük az uszoda megépítését. Mint arról többször beszámoltunk, a 11 milliárd forintból készülő új városi uszodában egy 25×25 méteres és egy 25×50 méteres medence is helyet kap. Lényeges, hogy a medencéket egy épületben, közös tető alatt alakítják ki, így a versenyeken a bemelegítő medencéből egyszerűen át lehet sétálni a nagy medencébe. 

15 tonnás gerendák

Az uszoda tetejét 15 gerenda tartja majd, a faszerkezetek egyenként 15 tonnát nyomnak, a felületük pedig 130 négyzetméter. A 42 méter hosszú gerendákat Ausztriában gyártották, onnan is szállították Sopronba azokat. 

Kapcsolódó cikkek