Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kerékpáros békenagykövet
Zelei József békefát ültetett a Deák téren Fotó: Leczovics Zsolt

Kerékpáros békenagykövet

| Munkatársunktól | Városi hírek

A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József a közelmúltban Sopronba is ellátogatott. A kerékpárost a Deák téren dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok köszöntötte.

A résztvevők közösen megemlékeztek az első világháború lezárásának centenáriumáról, amelynek keretében közösen elültettek egy békefát is. Végezetül megkoszorúzták az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére emelt emlékművet.


Az eseményen dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok emlékeztetett Sopron történelmi múltjára, hangsúlyozta, sok helyi lakos áldozta fel az életét a békéért az I. világháborúban, akiknek a hősiessége és áldozatvállalása előtt minden lokálpatrióta tisztelettel adózik. A fájdalmas emlék egyben intő jel is, amelynek emlékeztetnie kell arra, hogy a béke olyan kincs, amelyet örökké őriznünk kell.


Zelei József idén május 22-én indult el a fővárosból, majd 18 magyarországi megyeszékhelyet és Sopront érintve csaknem egy hónapnyi kerékpározás után – június 13-án – befejezte a békemisszióját.

Kapcsolódó cikkek