– Számomra a „karanténos”, kijárási korlátozásos időszak sem jelentette a magányt, az egyedüllétet. Mindig elfoglaltam magam valamivel – mesélte a 92 éves Varsics Lászlóné, Julika néni. – A lakáshoz tartozik egy kisebb kert, ott mindig akadt tennivaló. Gondozni a virágokat, az ágyásokat gazolni, illetve a növényeket öntözni kell. Van egy télikertem is, az pedig tele van cserepes növényekkel. Rájuk is oda kell figyelnem. Ha pedig elfáradok, akkor leülök a kerti padra vagy éppen a televízió elé, és kötök, horgolok. Most egy csipkeingbe kezdtem bele. A kijárási korlátozásokat igazából meg sem éreztem: korábban is a fiatalok vásároltak be nekem, az utcára pedig nemigen jártam ki. A fiam és a lányom, valamint a két unokám is rendszeresen meglátogat, mindig megkérdik, mire van szükségen. Nagy az örömöm akkor, amikor a dédunokámat is láthatom. 

Julika néni azt mondja, a nyugdíjas társaival telefonon rendszeresen tartja a kapcsolatot. Főleg, amikor Forma–1-es futamok vannak. Mert ez az egyik kedvenc sportja.

– A párom alapította meg az 1970-es években a Napsugár Nyugdíjas Klubot – folytatta Julika néni. – Jól is jött, hogy feloldották a korlátozásokat, és így remélhetőleg ismét találkozhatunk a társakkal. Mert az élő szót, a személyes beszélgetéseket nehéz pótolni. Az összejöveteleken mindig jó a hangulat, sokat anekdotázunk, és felidézzük azt a sok szép élményt, emléket, amelyet átélhettünk.