Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jubileum: egységben az erő
A tanácskozáson résztvevők értékelték a városszépítők és a múzeum együttműködését Fotó: Griechisch Tamás

Jubileum: egységben az erő

| P. Horváth László | Városi hírek

Az idén 150 éves Soproni Városszépítő Egyesület és a Soproni Múzeum több közös rendezvényt is tartott a jubileumi évben. A tapasztalatokat múlt csütörtökön összegezték a Macskakő Gyermekmúzeumban.

– A Soproni Múzeumot és a városszépítő egyesületet két év eltéréssel, azaz szinte egyidőben alapították – mondta a tanácskozás kezdeteként dr. Tóth Imre, a múzeum igazgatója. – A célok csakúgy, mint annak idején, most is azonosak: bemutatni, megőrizni a város gazdag történeti emlékeit, felkutatni a múltat, valamint elősegíteni a lokálpatriotizmust. Már csak ezen okok miatt is büszkék vagyunk erre az együttműködésre. 

Csiszár Szabolcs alpolgármester röviden felidézte a városszépítő egyesület alapításának körülményeit. – A Soproni Múzeum a kezdetektől fogva szoros kapcsolatot ápol a több mint négyszáz tagot számláló szervezettel. Közös munkájuk példaértékű – tette hozzá.

– Nyolc éve azzal a szándékkal indítottuk el a Barangoló elnevezésű sétálóprogramunkat, hogy a kisgyerekes családok jobban megismerjék városunkat – közölte dr. Józan Tibor, a városszépítő egyesületet elnöke. – Később aztán jöttek az általános iskolások, legutóbb pedig, az idei kiállításunkon már a középiskolások is közreműködtek. A múzeummal közösen sikerült nyitnunk a fiatalság felé, így reményeink szerint ők felnőve az egyesület tagjai lehetnek.

A folytatásban a szakemberek értékelték a két szervezet együttműködését. Dr. Németh Ildikó történész a városszépítővé nevelés lépéseiről szólt, Szabadhegyi Zita pedig a múzeumpedagógiai kínálatot ismertette. Végezetül arról tanácskoztak a megjelentek, hogy a jövőben miként tudják majd folytatni az együttműködést.

Kapcsolódó cikkek