Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Dr. Faragó Sándor: „Gyerekkori karácsonyaim Kapuvárhoz kötnek”

Jóságos angyalok surranása

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Dr. Faragó Sándornak, a Soproni Egyetem rektorának legemlékezetesebb karácsonyai – természetesen – a gyermekkorhoz kötődnek: a szenteste délutáni látogatás a tűzoltóságon, az ajándékhozó angyalok surranása, a karácsonyi kalács, amiből mindig hiányzott egy falat…

– Gyerekkori karácsonyaim Kapuvárhoz kötnek – mondta el dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rektora. – Édesapám múzeumigazgatóként sok minden mellett a kapuvári tűzoltóság történetével is foglalkozott, könyve is született e témakörben. Ő nagyon átérezte annak a jelentőségét, hogy a tűzoltók állandóan, így még karácsonykor is szolgálatban vannak, így az egyik rendszeres és visszatérő karácsonyi programunk volt, hogy szenteste délutánján, míg édesanyám a karácsonyfát díszítette, mi, gyerekek apámmal előbb kimentünk elhunyt szeretteinkhez a temetőbe, majd meglátogattuk a szolgálatban lévő tűzoltókat, akik már szeretettel várták az édesapámat és minket is. Persze, mint minden gyerek, én is nagyon vártam a Jézuskát.

Mindezt a szüleim rendkívül ötletesen, egyúttal nekünk, gyerekeknek módfelett hihetően oldották meg, ugyanis nyitva hagyták a szobaablakot, így amikor a halk kis csengőszóra beléptünk a szobába, a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa mögött még lengedezett a függöny, mintha azon keresztül, éppen akkor távozott volna a jóságos angyal, aki az ajándékokat is odatette a fa alá. Lám-lám, gondoltam magamban, sok a dolga az angyalkának, emiatt egy kicsit meg is éhezhetett, hisz észrevettem, hogy az édesanyám sütötte kalácsból hiányzott egy harapásnyi. Az persze már nem tűnt fel, hogy ugyan miért is mozog édesapám szája… Ilyen és ehhez hasonló kedves apróságokkal tették számunkra még emlékezetesebbé szüleim a karácsony szép misztériumát, amelyet aztán feleségemmel mi is átvettünk, amikor a fiunknak érkezett a Jézuska, illetve később, amikor pedig már az unokáinknak.


– Az idei karácsony számunkra különösen örömteli és gyönyörűséges lesz – zárta dr. Faragó Sándor –, olyan ajándékkal, amelynél szebbet és boldogítóbbat kívánni sem tudnék, hisz egy valóságos kisded is lesz a karácsonyfánk alatt: ő Zalán, aki Lili és Réka után a legkisebb és egyúttal az első fiúunokánk. 

Erdőmérnök rektor

Dr. Faragó Sándor okleveles erdőmérnök 1999-től egyetemi tanárként, 2001-től pedig intézetigazgatóként vezeti az időközben több névváltozáson is átesett Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetét. Három évig dékánhelyettesként, ezt követően az Erdőmérnöki Kar dékánjaként tevékenykedett, majd 2002-től előbb megbízott, 2003-tól pedig kinevezett rektorként vezeti alma materét. Negyedik rektori ciklusát ez év végén fejezi be, és adja át helyét utódjának.

Dr. Faragó Sándor Fotó: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek