Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Holokauszt emléknap

Holokauszt emléknap

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a Soproni Magyar–Izraeli Baráti Kör és az Elfeledett Soproniak Alapítvány rendezett megemlékezést a soproni Hit Gyülekezete Kőszegi úti rendezvénycsarnokában.

– A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az antiszemitizmus elleni bátor kiállásra hívjuk fel a figyelmet – mondta Stubenvoll András, a Soproni Magyar–Izraeli Baráti Kör elnöke. – Szeretnénk minél több filoszemita emberrel közösen ünnepelni Auschwitz felszabadulásának 75. évfordulóját, egyúttal kinyilvánítani a béke, a nyugalom és a barátság iránti vágyukat  

Köszöntőjében dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere hangsúlyozta: Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt.

– Itt lelte halálát a soproni zsidósággal együtt közel félmillió magyar honfitársunk. Mert Auschwitz egyet jelentett a pusztulással – fogalmazott városunk polgármestere. – Mi, magyarok igazán büszke nemzetté akkor tudunk válni, ha képesek vagyunk mindig őszintén szembenézni történelmünk sötét pillanataival, így a holokauszttal is.

A Soproni Zsidó Hitközség nevében Szép Andrea szólt a résztvevőkhöz, kiemelve, hogy az auschwitzi haláltáborban több mint egymillió zsidót, köztük közel kétezer soproni polgárt öltek meg.

– Ezt felfogni, megérteni alig tudjuk, viszont felelősségünk emlékezni a felszabadulásra, arra, hogy voltak olyan emberek, katonák, politikusok, közösségek, akik nem hagyták veszni Európát – hangsúlyozta beszédében a soproni hitközség alelnöke.

A rendezvényen közreműködött Huszár Lilla hegedűművész, majd dr. Tárkányi Sándor építész, műemlék-felügyelő „Az aranyvonat 105 napja Brennbergbányán” című előadását hallgathatták meg a résztvevők.

A megemlékezésen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.

Kapcsolódó cikkek