2026: Mindent vagy semmit!
2025. 12. 17. | Horváth Ferenc– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nem tört meg a kormányzás lendülete, folytattuk azokat a programokat, amelyek középpontjában a családok és a váll...
A 15 éves Risako Nakamora az AFS Magyarország szervezésében cserediákként tölt egy évet Magyarországon. Elmesélte: ugyan kicsit másképp, mint itt, de Japánban is megünneplik a karácsonyt.
Risako Nakamora az egyetlen az idei tanévben, aki soproni fogadócsaládhoz került. Szeptember 22-én érkezett Magyarországra az AFS-programmal, de előtte már készült a nagy útra: már otthon elkezdett magyarul tanulni, és egészen jól el is sajátította a nyelvünket.
– Olyan országot választottam, amiről alig tudtam valamit – mesélte a mosolygós, de kissé zárkózott lány. – Hirosimában a szüleimmel és a húgommal élek, Sopronban is négyfős családhoz kerültem: az itteni húgom és öcsém hozzám hasonló korúak. Ők a Soproni Széchenyi István Gimnáziumba, én az Eötvös József evangélikus gimnáziumba járok.
Risako hétvégén Székesfehérváron vett részt egy AFS-es találkozón, ahol a cserediákok beszámoltak arról, melyik kultúrában hogyan ünneplik Jézus születését. Az ő családja ugyan nem vallásos, de az édesanyja az USA-ban volt cserediák, és elhozott onnan néhány szokást. A fogadócsaládja viszont gyakorolja a katolikus vallást, néha Risako is elkíséri őket a vasárnapi szentmisére.
– Az itteni családommal az advent a készülődésről szól: készítettünk adventi koszorút, amiről eddig csupán egy regényben olvastam, feldíszítettük a házat, mézeskalácsot sütöttünk – folytatta a japán lány. – Az ünnepi fényeket, gyertyákat különösen szeretem, mert bensőségessé teszik a várakozást. Nagyon jól érzem magam Sopronban, tetszik a város, ízlenek a magyar ételek, és nagyon szeretem a magyar embereket.
A lánytól megtudtuk, hogy Japánban is állítanak fát az emberek, viszont szinte mindenki műfenyőt. Ott is szokás megajándékozni egymást ilyenkor: karácsonyi partit tartanak, ahova elhívják a barátokat és a családtagokat, és mindenki átadja a szeretteinek a kis meglepetést, amivel készült.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nem tört meg a kormányzás lendülete, folytattuk azokat a programokat, amelyek középpontjában a családok és a váll...
Az elesettek segítése nem csupán munka, hanem hivatás – Nagyné Graf Tímea ennek szenteli életét. Az önkormányzat szociális csoportjának vezetője idén...