Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hazatért Kálmán Imre
– Minden lelkipásztori tevékenység alapja a személyes megszólítás – vallja a városplébános. Fotó: Filep István

„Itt élik és érzik, hogy a családok összetartó ereje a hit”

Hazatért Kálmán Imre

| Köves Andrea | Városi hírek

Közeledik Sopron védőszentjének, Szent Mihálynak az ünnepe, amely a Szent Mihály-templom meghitt búcsúját is jelenti. Ebből az alkalomból beszélgettünk Sopron új városplébánosával, ­Kálmán Imrével.

– Az elmúlt évek győri szolgálata után Sopronba visszajött, hiszen 12 évet töltött a leghűségesebb városban: a Szent Orsolya római katolikus iskolában, egyetemi lelkészként, illetve a Szent György-, majd a Szent Imre-templom plébánosaként. Mondhatom, hogy hazaérkezett?

– Szó szerint hazajöttem, hiszen az állandó lakcímem Sopronhoz köt, ha egy mód van rá, ezt szeretném is megőrizni. Nagyon szívélyesen, örömmel fogadtak újra a soproniak, sok hívőt ismerek az itt töltött időnek köszönhetően. Azt a fajta nyitottságot a hitre, a közösségi életre, amit itt tapasztalok, nem mindenütt lehet megélni. Itt élik és érzik, hogy a családok összetartó ereje a hit, jó ilyen közösségbe érkezni.

– Összetett feladat a városplébánosi szolgálat, ugyanakkor, akik ismerik Önt, tudják, nagyon fontosnak tartja a személyes kapcsolatok ápolását…

– Meglátásom szerint minden lelkipásztori tevékenység alapja a személyes megszólítás, szívesen beszélgetek a hívekkel nemcsak a templomban, hanem akár az utcán is, ha megszólítanak. Nagyon vágynék arra, ha az ifjúság még aktívabb lenne a közösségünkben, hiszen számukra a hitben való bizonyosság nagyon sok erőt és segítséget tud nyújtani a meglehetősen átalakuló világunkban az életkezdésnél, akár a pálya-, akár a párválasztásban. A városplébánosi tevékenység valóban nagyon sokrétű, a Szentlélek- és Szent Mihály-plébánia, valamint a Szent György-plébánia lelkipásztori szolgálata is hozzánk tartozik, támaszaim is lesznek ebben a feladatban: egy új misés atyával, Grafl Ákossal érkeztem Győrből, illetve nagy örömömre elődöm, Horváth Imre atya is aktívan támogatja tevékenységemet.

– Mit jelent szolgálatot teljesíteni az 5 éve újraszentelt, csodálatosan felújított Szent Mihály-templomban?

– Messzi országokba utazunk el azért, hogy évszázadokkal ezelőtt épített templomokat megtekintsünk, itt pedig helyben van nekünk ez a csoda. Hiába szeretnék mindig ugyanúgy misézni, a Szent Mihály- templomban ezt nem tudom megtenni, olyan erővel hat rám. Ha bemegyek, nagy levegőt veszek, alázattal térdet hajtok az Úr Jézus előtt, azok előtt az elődeink előtt, akik a templomot építették, és akik később felújították.

– Szent Mihály az egyik legnépszerűbb alakja a keresztényeknek. Milyen üzenettel bírhat 2025-ben a hívek számára?

– Vasárnap a várossal együtt tisztelgünk városunk védőszentjének ünnepén, hétfőn pedig a liturgikus ünnepen dr. Pápai Lajos nyugalmazott megyés püspök atya mutat be szentmisét. Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Ami napjainkban fontos üzenet: Szent Mihályt a béke angyalának tekintjük, meglátásom szerint a hitből fakadó béke felé elmozdulni mindannyiunk közös ügye.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Beiratkozás

Beiratkozás

2026. 04. 22.

Csütörtökön és pénteken tartják az elsősök beiratkozását a tankerületi fenntartású, soproni általános iskolákban is.