Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hagyomány és megújulás
A szakmai zsűri 15 gazda 18 kékfrankosát kóstolta meg, ezek közül jelölték ki azt a négyet, amelyből a társadalmi zsűri kiválasztotta Sopron 2019-es borát Fotó: Griechisch Tamás

Iváncsics Zoltán kékfrankosa Sopron 2019-es bora

Hagyomány és megújulás

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Iváncsics Zoltán 2017-es évjáratú barrique hordóban érlelt kékfrankosa lett Sopron 2019-es bora. A minősítésen 15 gazda 18 nedűje szerepelt. Az önkormányzat nevében dr. Farkas Ciprián köszöntötte a résztvevőket, termelőket.

A hagyományoknak megfelelően idén is kiválasztották Sopron kékfrankosát. A 18 bort elsőként szakmai zsűri értékelte 100 pontos rendszerben. Az önkormányzat felkérésére a hegyközség és a borút egyesület szervezte és rendezte meg az évről évre nagyobb presztízzsel bíró versenyt a város legrégebbi vendéglátó helyén, a mai Gambrinus étteremben. Az eredeti „szabályok” szerint a szakmai zsűri a három legmagasabb pontszámot elért bort juttatja a társadalmi ítészek elé, azonban, mint azt az indokolásban hallhattuk, magas minőségű kékfrankosokat küldtek a gazdák – 2015–2018 közötti évjáratokat –, ezért, tekintettel a minimális különbségre, négy bor került a „döntőbe”. (Érdekesség, hogy – mint kiderült – az elmúlt években háromszor is nyertes Burckner Borászat az idén nem indult a versenyen.) A társadalmi zsűri nem a már említett 100 pontos rendszerben bírált, hanem helyezési számokat adott a boroknak, s így alakult ki rendkívül szoros versenyben a sorrend. Az első helyen végzett Iváncsics Zoltán 2017-es kékfrankosa, másodikon a Vincellér-ház kékfrankosa, a harmadik és negyedik helyet pedig a Lövér Pince 2016-os kékfrankosai foglalták el. A szakmai állásfoglalás szerint az első helyezett bor egyszerre tükrözi a kékfrankos klasszikus értékeit, ugyanakkor azokat az új stílusjegyeket is, amelyek a kékfrankos megújulását jelenthetik.

Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, képviselő az önkormányzat nevében köszöntötte a borverseny résztvevőit és a soproni termelőket, kiemelve, hogy a szőlőtermesztés és a borkultúra hagyomány és egyben kultúra is. – A kékfrankos Sopron egyik szimbóluma, a turizmus fontos vonzereje – mondotta. – Ahogy időről időre kultúránk megtartásáért is küzdeni kell, úgy kell a borászoknak is megharcolniuk a többi borvidékkel.

Mint ismert, az év soproni kékfrankosából az önkormányzat vásárol reprezentatív célokra, a palackokra pedig felkerülhet a „Sopron város kékfrankosa – 2019” címke.

Kapcsolódó cikkek