Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Folytatódik az oltás
Sopronban is sikeres az oltási akcióhét – felvételünkön Bruckner Andrea kapja meg a koronavírus elleni vakcinát. Fotó: Soproni Gyógyközpont

„Aki felvette a 3. vakcinát, annak megmentettük az életét”

Folytatódik az oltás

| Munkatársunktól | Városi hírek

Egy héttel meghosszabbította a kormány a múlt hétfőn indult oltási akcióhetet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

A kormányfő számított rá, hogy sikeres lesz az akcióhét, hiszen bár – ahogy fogalmazott – a magyarokat nehéz kiismerni, de egy komoly, felelősségteljes nemzet. A hivatalos adatok szerint az oltási akcióhét első hét napján 784 ezren vették fel az oltást, 96 ezren az első, 643 ezren a harmadik vakcinát. Sopronban is sikeres volt a program, a gyógyközpont Várisi úti oltópontján háromszorosára bővített oltási kapacitással dolgoznak a szakemberek. Ezen a héten is folytatódik az akció, a vakcinát reggel 7 és este 7 között lehet kérni. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben azonban a regisztrációjukat a helyszínen végzik el, oltásuk érkezési sorrendben történik. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy azok, akik korábban már regisztráltak az interneten, használják az időpontfoglalót. Ebben az esetben kényelmesen és előre tervezhetően, várakozás nélkül lehet az oltást felvenni.

– Minden rosszat szeretnénk elkerülni, ha sikerül fékezni, akkor nincs okunk zárni, a zárás csak lassítás, a megoldás az oltás – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök azt kérte, hogy mindenki vegye fel a harmadik oltást, mert ahogy fogalmazott: „Aki felvette, annak megmentettük az életét.”.

Külön felhívta a szülők figyelmét, hogy oltassák be gyerekeiket, hiszen kevesebb mint egy hónapon belül érkezik az első szállítmány az 5–11 éveseknél alkalmazható vakcinából, amiből a kormány kétmillió darabot szerzett be. Mint ismert, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának használatát az 5 és 11 év közötti gyerekeknél.

A Soproni Szociális Intézmény vezetősége továbbra sem tartja indokoltnak látogatási tilalom bevezetését az Ikva Idősek Otthonában és a Balfi úti Idősek Otthonában, azonban újabb szigorításokat vezettek be a lakók védelme érdekében – például az oltatlan lakókat csak előzetes időpontfoglalással lehet látogatni, velük egy elkülönített, plexifallal ellátott szobában találkozhatnak a hozzátartozóik. További részletek a ­soszi.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek