Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Folytatás tavasszal!
A Virágvölgyi út felső részén dolgoznak jelenleg a szakemberek – itt 400 méteres szakasz újul meg Fotó: Filep István

Teljes hosszában megújul a Virágvölgyi út

Folytatás tavasszal!

| Horváth Ferenc | Városi hírek

– A Virágvölgy Sopron egyik legszebb városrésze, amely dinamikusan fejlődik – mondotta dr. Simon István alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője a Virágvölgyi út bejárásán, ahol a felújítás a második ütemnél tart.

A kivitelezők a Virágvölgyi út felső részén – a Csőszház dűlőtől lefelé – már aszfaltoznak, így hamarosan befejeződik a szakasz felújítása. A munkát a helyszínen nézte meg dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Simon István alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője.

– A soproni polgárokkal kötött társadalmi szerződés szerint kiemelt feladatként kezeljük a soproni utak és közterületek, járdák felújítását, parkolók kialakítását, építését – emlékeztetett a polgármester. – Ebben az évben másfél milliárd forint áll rendelkezésre útfelújításra. Ebből az összegből a következő évben is tudunk fejleszteni. A város közlekedési infrastruktúrájának részét képezik a Sopronba vezető utak is, amelyek szintén megújultak az elmúlt időszakban. A Virágvölgyi út első szakasza már elkészült. A mostani mintegy 400 méteres rész 100 millió forintba kerül.

Dr. Simon István kiemelte, a Virágvölgy Sopron egyik legszebb városrésze, amely dinamikusan fejlődik. Sok fiatal család él itt, a virágos- és szőlőskertek között. Sajátossága ennek a városrésznek, hogy csak egy úton lehet megközelíteni, amely már nem bírta a nagy terhelést, ezért vált szükségessé korszerűsítése és felújítása. Ez azonban nem csupán egy új aszfaltréteg felhúzását jelenti. Megoldották a szükséges korrekciókat és a vízelvezetést is, új bejárókat építettek.

– A munkálatok nem fejeződnek be a mostani szakasz felújításával – tájékoztatta lapunkat az alpolgármester. – A polgármester úr már utalt rá, a Virágvölgyi út város felőli része, a Diófa közig már elkészült. A középső szakaszra a tél végén, tavasszal kerül sor, az időjárástól függően.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek