Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Fokról fokra

| Horváth Ferenc jegyzete | Városi hírek

Emelkedett a munkából szerzett pénzek aránya a társadalmi juttatásokhoz képest, és folyamatosan csökken a munkanélküliség. A nyugdíjasok pedig élvezhetik a pluszjuttatásokat, s az inflációhoz igazított korrigált nyugdíjukat.

Azt, hogy a magyar gazdaság immár folyamatosan jól teljesít, szinte naponta tapasztaljuk. Ezt elismerik a nemzetközi hitelminősítők is. Ami kétségkívül optimizmusra adhat okot, hogy az előrejelzések szerint a tendencia folytatódik a következő években is. Persze egy olyan kis ország gazdaságát, mint amilyen Magyarország is, számos külső körülmény is befolyásolja (nagy a kitettségünk), éppen ezért is figyelemre méltó, hogy honnan hova jutottunk.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy milyen mélyről, államcsőd közeli helyzetből indultunk, s ma már, 2017-ben 3,8 körüli lesz a növekedési ráta. Hogy lehetne több is? Persze, jó lenne, de egyrészt kifizetődőbb biztos alapokon, fokozatosan építkezni, így növelve a gazdaság teljesítményét, mint hirtelen megugrani (aztán a körülmények változása esetén nagyot zuhanni), másrészt pedig, mint említettem, sok-sok olyan tényező hat gazdaságunkra, amely tőlünk független.
Mindent összevetve sikeres évet zárunk, s ennek a sikernek a haszonélvezői a családok, a munkavállalók, de a nyugdíjasok is. Mindez nem csupán a „szövegek” szintjén igaz.

A napokban jelent meg a KSH „A háztartások életszínvonala” című kiadványa, amely (még csak) 2016-ra vonatkoztatva tényszerűen igazolja visszamenőleg is a fentebb írtakat. Miről is van szó? Például arról, hogy a magyar lakosság reáljövedelme egy év alatt 3,8 százalékkal nőtt, ezzel párhuzamosan csökkent minden szegénységi mutató. (Mielőtt még bárki is hurráoptimizmussal vádolna, tisztában vagyok a magyarországi szegénységi adatokkal, tudom, hogy vannak régiók, amelyeket össze sem lehet hasonlítani Északnyugat-Dunántúllal.) Emelkedett a munkából szerzett pénzek aránya a társadalmi juttatásokhoz képest, és folyamatosan csökken a munkanélküliség.

A nyugdíjasok pedig élvezhetik a pluszjuttatásokat, s az inflációhoz igazított korrigált nyugdíjukat. Az idei növekedési adatok szerint a jövőre megjelenő kiadványban is pozitív adatokat olvashatunk majd, de senki se higgye, hogy már megállhatunk, „mert itt van már a Kánaán”. Továbbra is kitartó és fegyelmezett, okos, a (hazai és nemzetközi) körülményeket jól felmérő gazdaságpolitikára lesz szükség, no és tisztességes munkára. E kettő biztosíthatja, hogy folyamatos legyen a bővülés, és évről évre érezhetően emelkedjen az életszínvonal.

Kapcsolódó cikkek

Sopron nem felejt

Sopron nem felejt

2018. 12. 19. | Horváth Ferenc

Sopron polgárai a hagyományoknak megfelelően méltó módon emlékeztek az 1921-es népszavazásra. A hűség napján adták át a városi elismeréseket. Az idén dr. Árvay Györgyné vehette át a díszpolgári címet.

Szilveszter a nagyvilágban

Szilveszter a nagyvilágban

2018. 12. 19. | P. Horváth László

A földkerekség minden táján elbúcsúznak az óévtől, ám az már mindenhol eltérő, hogy miként teszik ezt. A világutazó soproni Kiss Róbert Richárdnak olyan szerencséje volt, hogy a világ számos országában szilveszterezhetett.