Hiszünk a közösség jövőjében
2024. 10. 02. | Munkatársunktól– Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emel...
Hétvégén 13. alkalommal szervezte meg a Széchenyi István Gimnázium – a Soproni Egyetem Simonyi Károly Karának támogatásával – a kirándulással egybekötött játékos természettudományi vetélkedőjét FizikaTúra13 elnevezéssel.
A jelentkező több mint száz csapat egy része a Deák-kúttól, másik része pedig a Lövér-kempingtől indult, és hat állomáson keresztül érkezett a másik csapat starthelyére.
A FizikaTúrához kapcsolódva a résztvevők két előfeladatot is beküldhettek, mindkettő az egyetemi kar névadójához, Simonyi Károlyhoz és az ő munkásságához kapcsolódott, az egyik egy keresztrejtvény, a másik pedig egy makett elkészítésének formájában.
A túrán háromfős csapatok vettek részt két kategóriában, a 7–8. és 9–10. osztályos diákok a soproni Széchenyi, a Szent Orsolya, az Eötvös és a Berzsenyi mellett Kimléről, Mosonmagyaróvárról, Budapestről, Csornáról, Szombathelyről, sőt, Jászberényből is érkeztek. A szervezők a Soproni-hegység túraútvonalain jelölték ki a pályát. Az egyes állomásokon különböző feladatok várták a versenyzőket, akik a pontos útvonalról térképet kaptak.
Az idei FizikaTúra előkészületét tragédia árnyékolta be, az egyik fő szervező, Czupy Judit tanárnő a nyáron elhunyt, de kollégái igyekeznek az ő lelkesedését folytatni, és emlékének is szentelik az elkövetkező túrákat.
Az eredményt a szervezők összesítik, az eredményhirdetésre a Ligneumban kerül sor előreláthatólag november második hetében.
– Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emel...