Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Felújítják a GYIK-ot
A városvezetés a kivitelező, a GYIK vezetője, valamint a sajtó megjelent képviselői előtt ismertette a rendezvényház felújításának részleteit Fotó: Griechisch Tamás

A márciusig tartó munkálatok alatt is üzemel a ház

Felújítják a GYIK-ot

| P. Horváth László | Városi hírek

Kormányzati támogatásból – 280 millió forintból – kezdődött el a GYIK Rendezvényház felújítása. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpolgármester.

– Olyan intézmény korszerűsítése zajlik jelenleg is, amelyben a soproni gyerekeknek és a fiataloknak szóló programok nagy részét tartják – mondta el a helyszínen dr. Fodor Tamás polgármester. – Ezért is lényeges az intézmény felújítása, a családok számára ugyanis fontos megteremteni a kulturált szórakozási lehetőségeket. A GYIK életében ilyen nagy volumenű felújítás korábban nem történt.

Dr. Simon István alpolgármester kiemelte: a kormányzat, az önkormányzat és a lakosság áldozatos munkájának köszönhetően korszakos fejlődés tanúi vagyunk a városban. – Akármerre járunk városszerte, útfelújításba botlunk, láthatjuk, hogy épületek újulnak meg, illetve újak épülnek. Kiemelkedő munkálatok zajlanak, s hamarosan ezek élvezői lehetünk. Az eredmény közös siker.

Mint megtudtuk, a GYIK-ban 280 millió forintos energetikai fejlesztés történik, a munkálatokkal várhatóan jövő márciusra végeznek.

A beruházás során új homlokzati nyílászárókat építenek be, és szigetelik a külső falakat. Az épületen belül kicserélik a radiátorokat, valamint korszerűsítik a tetőt. A munkálatok része az akadálymentesítés is.

– Örülünk annak, hogy a kivitelezés ideje alatt is megtarthatjuk programjainkat – tette hozzá Orbán Júlia, a rendezvényház igazgatója. – Szeptemberben elkezdték a próbákat a csoportok, októberben pedig már a nagy rendezvényteremben s tartottunk programokat, sikeres volt a hétvégi Süsü, a sárkány című előadás. Jövő márciusra, az átadásra nagyszabású rendezvénysorozatot terveztünk.

A GYIK: A háborúban megsemmisült malátagyár helyén, az Erzsébet-kert mellett 1951–52-ben Winkler Oszkár tervei alapján épült meg az egykori Ady Endre Kultúrház. Az épület jelentős szerepet játszott az 1956-os forradalom idején, itt alakult meg október 27-én a Városi Nemzeti Tanács. Az előzetes tervek alapján a ház csak a SOTEX kultúrintézményeként működött volna, de végül a négy soproni textilgyár közös kultúrotthona lett. Az ingatlan 1998 óta ad helyet a Gyermek- és Ifjúsági Központnak. Jelenlegi formájában 2011 szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek