Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Felavatták a Szent Borbála teret Brennbergbányán
Fotó: Griechisch Tamás

Felavatták a Szent Borbála teret Brennbergbányán

| sopronmedia.hu | Városi hírek

Körhinta, légvár, ügyességi játékok és koncertek várták azokat a vendégeket, akik részt vettek a Szent Borbála tér avatóünnepségén. A közösségi hely a jövőben is különleges rendezvényeknek ad majd helyet.

A nagy meleg ellenére is sokan részt vettek azon a közösségi programon, amit szombaton tartottak Brennbergbányán, a megújult Szent Borbála téren. -Ez a kis ünnepség jó alkalom arra, hogy találkozzunk a szomszédainkkal és egy jót beszélgessünk, hiszen mindenkit ismerünk – mondta el a SopronMédia kérdésére Szemerédiné Pintér Viktória, aki kisfiával állt sorban az ugrálóvárnál.

Stöckert Tamás önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a környéken lakók régi álma valósult meg a tér felújításával, hiszen a korábbi viszonylag rendezetlen terület parkosított, igazi közösségi hellyé vált, amit az itt élők és a túrázók és a kerékpáros turisták is élvezni tudnak. – Rengeteg a zöldfelület, és már az új színpadot is birtokba vették a zenészek. Célunk, hogy a jövőben is rendezzünk hasonló programokat – tette hozzá.

- Külön köszönet dr. Fodor Tamásnak, Sopron korábbi polgármesternék és Táp Lászlóné korábbi képviselőnek, akiknek elkötelezett céljuk volt a terület fejlesztése, ehhez jó partner a körzet jelenlegi képviselője Stöckert Tamás is. A fejlesztés részeként a Szent Borbála szobor is megújulhatott, valamint itt található a város egyik legjobb játszótere - mondta el köszöntöjében Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

A délután folyamán játszott Sopron Város Fúvószenekara, a Dudora együttes, és a Pendelyes Táncegyüttes, a Lustige Familie, valamint a BKS zenekar is fellépett.

Kapcsolódó cikkek

Ünneplőben a város

Ünneplőben a város

2019. 12. 18. | Munkatársunktól

Közeledik karácsony, a kereszténység fontos ünnepe. Sopron utcái, terei már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztek, az adventi koszorún is hamarosan meggyújtják a negyedik gyertyát. A meghitt hangulat ilyenkor nemcsak az épületekbe, hanem az emberi lelkekbe is beköltözik.

 

A nyugalom éve

2019. 12. 18. | Horváth Ferenc jegyzete

„A karácsonyi ünnepkör a megbocsájtás és a megbékülés időszaka is. Ezekben a napokban emelkedjünk felül sérelmeinken, hagyjuk magunk mögött a békétlenséget, s ha sikerül, akkor óvjuk és őrizzük meg a következő évre is!”