Vízi programok mindenkinek
2026. 06. 24. | Laklia-Szilágyi AndreaNyáron kedvelt időtöltés a strandolás, a medencék vagy természetes vizek melletti hűsölés. Sopronban mindkettőre van lehetőség, a legmelegebb hónapokb...
Most, hogy látómezőnkbe került az orosz–ukrán háború lezárásának lehetősége, elgondolkodtató, hogy kit és milyen felelősség terhel a hároméves öldöklésért, azért, hogy gyerekek maradtak árván, hogy fiatal asszonyok siratják férjüket, a szülők, nagyszülők gyerekeiket, unokáikat.
Tudjuk, mindig a győztesnek van igaza, a vesztes kénytelen elviselni a következményeket. De hogy ebben a háborúban ki lesz a győztes, még nem tudjuk, de azt igen, hogy a vesztesek már itt vannak az arcvonalak mindkét oldalán. Ukránok és oroszok, családok tízezrei, százezrei, s akkor még nem beszéltünk a mérhetetlen anyagi károkról. Ukrajna újjáépítésébe belerokkanhat Európa, persze azért lesznek olyanok, akik éppúgy, mint a háborúban, meggazdagodnak majd – mások nyomorúságán.
Felelősség? Látszólag egyértelmű a helyzet. Az oroszok az agresszorok, az ukránok pedig a honvédők. Mondom, látszólag ez a helyzet, mert kit terhel a felelősség azért, hogy Ukrajna a végtelenségig provokálta az oroszokat? Kit terhel a felelősség azért, hogy az ukránok bedőltek a nyugati ígéreteknek? Kit terhel a felelősség, hogy az ukránok elhitték, legyőzhetik szomszédjukat, s így, mérhetetlen fegyvermennyiséggel és elképzelhetetlenül sok pénzzel meggyengíthetik, s végül térdre kényszeríthetik az oroszokat? Kit terhel a felelősség azért, hogy nem fejezték be az értelmetlen háborút már sokkal korábban, legalább tűzszünetig eljutva? Igen, felelősök mindkét oldalon vannak.
Azonban ne legyenek kétségeink, ebben a folyamatban minden látszat ellenére az ukrán elnök csak egy bábu, aki kihasználva és fordítva egyet a helyzeten, időként lekezelően zsarolja a fél világot.
Felelősség? Gyanítom, az igazi felelősök valahol máshol ülnek, távol a harcoktól, biztonságban teszik kinyilatkoztatásaikat, s ígérnek újra és újra fegyvert és pénzt. Mert mást már nem tehetnek. A saját maguk által kiépített háborús lejtőn nem lehet megállni. Szinte lehetetlen, de talán mégis van kiút. Amerika újjáválasztott elnöke békét akar, s hatására (nyomására?) már Európa nagyhatalmai is lassan beállnak a sorba, igaz, nagyon lassan és nagyon későn, mert még mindig az uszító dicstelen szerepében tetszelegnek. Annak ellenére, hogy talán már csak hetek, hónapok kérdése, és elhallgatnak a fegyverek. Nem tudom, hogy így lesz-e, de akkor már béke is lehet, s akkor sokan ismét felteszik a kérdést: kit terhel a felelősség?
Csak remélni lehet, hogy azok, akiknek a lelkiismerete nem tiszta, levonják majd a következtetéseket, leveszik fehér kesztyűjüket, és visszavonulnak a közélettől. Mert ez a minimum. Az érintetteknek a politikai következményeket vállalni kell, még akkor is, ha „csak felbujtók”.
Nyáron kedvelt időtöltés a strandolás, a medencék vagy természetes vizek melletti hűsölés. Sopronban mindkettőre van lehetőség, a legmelegebb hónapokb...
Jelentős felújítás előtt áll Sopron ikonikus filmszínháza, az Elit mozi. A város legrégebbi mozija idén ősszel ünnepli fennállásának 100. évfordulóját...