Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Erős felhatalmazás, nagyobb felelősség
Fotó: Filep István

Dr. Molnár Ágnes: A legfontosabb a családok támogatása

Erős felhatalmazás, nagyobb felelősség

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Dr. Molnár Ágnes, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a párt regionális igazgatója Sopronban és a Nyugat-Dunántúlon is megkerülhetetlen személyiség. Ötödik ciklusát kezdi a Parlamentben. Hogy Sopron és térsége az elmúlt évtizedben új fejlődési pályára állt, abban kiemelkedő szolgálatot vállalt.

– Az emberek egy legitim, tiszta és demokratikus választáson szavaztak ismét kétharmados győzelmet a Fidesznek, úgy, hogy növeltük a velünk szimpatizálók számát – értékelte a választásokat a Soproni Témának dr. Molnár Ágnes. – A szavazók elfogadták és támogatták pártszövetségünk családpolitikáját, a rezsicsökkentést, az árstopot, értékelték a gazdasági válság és a járvány felszámolására tett kormányzati intézkedéseket, a nyugdíjak reálértékének megőrzését – hogy csak néhányat emeljek ki a fontos intézkedések közül. Köszönet érte! A kampányra rányomta bélyegét az orosz–ukrán háború. A magyar kormány megértette az emberek békevágyát, s következetesen képviseli a béke ügyét itthon és külföldön.

A képviselőasszony kitért arra is, hogy az emberek felől érkező bizalom, a rendkívül erős felhatalmazás a kormányzati munka folytatására még nagyobb felelősséget ró a kormányra és a parlamenti képviselőkre.

– Különösen ebben, a háborútól sújtott, energiaválsággal és inflációval küzdő Európában elengedhetetlenül fontos az összefogás, az okos és reális döntések meghozatala – folytatta dr. Molnár Ágnes. – Mert a célunk nem lehet más, mint hogy megőrizzük az elmúlt tíz esztendő eredményeit, hogy úgy feleljünk meg az előttünk álló kihívásoknak, hogy abból Magyarország győztesen kerüljön ki. Annak ellenére, hogy kétségkívül nehéz évek előtt állunk. Nem tudjuk, meddig tart az orosz–ukrán háború, s az uniós, Oroszország elleni szankciók bennünket is sújtanak. Az Európai Bizottság legújabb tervezete – az olajembargó – pedig katasztrofális hatással lenne a magyar emberek életére és a gazdaságra, hiszen nem vagy csak sokkal drágábban tudnánk más piacokról beszerezni az olajat, de erre is csak évek múlva kerülhetne sor, miután több száz milliárd forintért átalakítottuk a százhalombattai finomítót. A rezsicsökkentést pedig elfelejthetnénk. Ezért mondott határozott nemet a tervezetre az Orbán Viktor vezette kormány, amely azonban eddig is felülkerekedett a sokszor kritikus helyzeteken, s ez így lesz a jövőben is. Magyarország nem tér le arról a pályáról, amelyre 2010-ben lépett, s amelynek középpontjában az ország általános fejlesztésén túl a családok támogatása, a jólét emelése áll. A történések és a feladatok ismeretében készülök az újabb parlamenti ciklusra, abban a hitben, hogy hamarosan béke lesz, és folytathatjuk az ország építését.

Dr. Molnár Ágnes Sopron fejlődéséről is szót ejtett.

– A város fejlesztése összehangolt munka eredménye kiemelt kormányzati támogatással. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt száz év legjelentősebb programját valósítottuk meg, de a folyamat még nem zárult le, s bőven akad feladatunk a következő években is. Ebben a munkában továbbra is együtt dolgozunk a városvezetéssel és Barcza Attilával, Sopron és térsége országgyűlési képviselőjével – abban a hitben és reményben, hogy a soproni emberek továbbra is segítik közös törekvéseinket, hiszen minden értük történik városunkban.

Kapcsolódó cikkek

GYSEV-bélyeg

GYSEV-bélyeg

2022. 06. 15.

150 éves jubileuma alkalmából emlékbélyeget bocsájtott ki a GYSEV Zrt. A harmincezer példányban elkészült alkotást pénteken mutatták be városunkban.

Türelem

Türelem

2022. 06. 15. | Horváth Ferenc

A jelek szerint Ukrajna mindent elkövet – túl az ilyenkor szokásos háttér-diplomáciai manipuláción –, hogy Magyarországot, finoman szólva, rossz színb...