Hiszünk a közösség jövőjében
2024. 10. 02. | Munkatársunktól– Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emel...
A Várkerület 110. szám alatti ház falán immár felirat is jelzi, hogy 1863-ban ott született Rátz László.
A legendás hírű matematika–fizika szakos tanár emléktábláját múlt csütörtökön avatták fel, az eseményen szép számmal vettek részt a városszépítő egyesület tagjai is.
– A tábla avatásának gondolata tavaly, Rátz László 1930-ban bekövetkezett halálának kilencvenedik évfordulóján merült fel a tagságban. A vírushelyzet miatt ezt akkor nem tudtuk megtenni, de most erre is sor került – mondta beszédében dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke.
Dr. Farkas Ciprián polgármester felidézte: Sopron híres szülöttére emlékeztet a tábla. Rátz László kiemelkedő életpályát futott be. Jelentős és nagy tudású matematikusok, fizikusok, kémikusok kerültek ki tanítványai közül. Nagy érzékenységgel ismerte fel a tehetségeket, munkássága ma is követendő példa.
Az emléktábla avatásán és a koszorúzáson megjelent Légrádi Imre, illetve Molnár József pedagógus, akik soproni tanárként érdemelték ki a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Rátz László tanulmányait a mai Széchenyi István Gimnáziumban kezdte, az érettségit pedig a Berzsenyi-líceumban tette le. A két középiskola igazgatója – Farkas Gábor és Tölli Balázs – is részt vett az eseményen.
Rátz László úttörő szerepet játszott a középiskolai matematikaoktatás reformjának megvalósításában. Leghíresebb tanítványainak – Neumann János, Wigner Jenő – tehetségét már korán észrevette, és segítette az előmenetelüket. Emlékére alapították a középiskolai tanárok számára meghirdetett életműdíjat.
– Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emel...