Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Emléktábla az egykori Károly-laktanya helyén

Hol járunk? – rejtvény

Emléktábla az egykori Károly-laktanya helyén

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Annyiban hiányos a Vasvári Pál utca 2. számú ház falán lévő emléktábla szövegezése, hogy a mai József Attila-lakótelep helyén állt az 1916-ban felépült, hét nagyobb és négy kisebb épületből álló, az utolsó magyar királyról, a 2004-ben boldoggá avatott IV. Károlyról (1887–1922) elnevezett kaszárnyaegyüttes, a Károly-laktanya is, mely rövid ideig (1919–1922) helyet adott a Selmecbányáról Sopronba áttelepült Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskolának.

Miután a főiskola (ma Soproni Egyetem) a mai Bajcsy Zsilinszky úton 1922-ben megkapta végleges helyét, a megüresedett Károly-laktanya épületeiben 1922. október 22-én megkezdődött az oktatás. Hivatalos nevén megnyílt a M. Kir. Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet. Vitéz Szegheő Béla ezredes–főigazgató az iskola programját az alábbiakban adta meg: „Tiszta lelkű, tiszta testű, erkölcsös, hazájukat rajongóan szerető, erős alkatú, parancsolásra nevelt, de feltétlenül fegyelmezett, nagy tudású, dolgozni és nélkülözni tudó, izmos, éptestű és éplelkű fiatalságot kell nevelnünk, hogy majdan belőlük legyen, akik eredményt, győzelmet kicsikarva tudják megküzdeni úgy a béke, mit a háború harcait.”. 1941 augusztusától az intézmény neve M. Kir. Rákóczi Ferenc Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolára változott, 1944 novemberétől pedig M. Kir. Egyesített Honvéd Gyalogsági Hadapródiskola néven működött. A második világháborús bombázások során az épületek súlyosan megrongálódtak, illetve teljesen elpusztultak, ma már mindössze az SVSE sporttelep tornacsarnoka (melyben annak idején uszoda is volt) és a modernizált, átépített, valamikori parancsnoki épület áll, melyben a Soproni Szociális Intézmény Ikva Nyugdíjas Otthona működik.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek