Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Éljetek boldogul!”
A Fő téren búcsúztak el a várostól a Soproni Egyetem végzős hallgatói Fotó: Griechisch Tamás

Valete – elbúcsúztak Soprontól az egyetemisták

„Éljetek boldogul!”

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A selmeci hagyományok szellemében fáklyás felvonulással búcsúztak Soprontól az egyetemisták. A végzős erdőmérnök-, faiparimérnök- és közgazdász-hallgatók szombaton este az egyetem Bajcsy-Zsilinszky utcai főépületétől indultak.

A menet elején bányászlámpákkal a firmák haladtak, majd őket követte az egyetem zászlaja, annak vezetői, majd egymásba karolva a végzős hallgatók, akiket két oldalról fáklyások sora kísért. A Tűztorony alatt, a Fő térre érve dr. Fodor Tamás polgármester fogadta a végzősöket.


– Ősi szokás ez, több évszázados hagyomány. A valétálók búcsút vesznek az alma matertől, a Soproni Egyetemtől, búcsúznak a Civitas Fidelissimától, ahol egyetemi éveiket, fiatalságuk legszebb napjait töltötték – fogalmazott beszédében a város polgármestere. – Ezek a hagyományok tiszteletet érdemelnek, szép emlékeket őriznek és emlékeket ébresztenek.


Dr. Fodor Tamás emlékeztetett arra, hogy köszönhetően dr. Thurner Mihály polgármester előrelátó várospolitikájának jövőre lesz éppen száz éve annak, hogy Sopron falai között otthonra talált a Selmecbányáról elüldözött nagyhírű akadémia.


– Temérdek élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak az elmúlt négy, öt vagy éppen hat, hét nyolc év alatt, mely sohasem fog a feledés homályába merülni – mondotta búcsúbeszédében Lelkes Dénes, alias Rétor faiparos valétaelnök, aki szavait saját versének soraival fejezte be: „Boldogul élni? Nehéz dolog, sokszor bántnak a gondolatok, Mi lesz, ha elmegyek, ha lediplomázom, Láthatom-e még a legjobb barátom. Ezekkel a sorokkal búcsúzom tőletek, Zárásként annyit mondhatok: Isten VALÉTEK!”.


A végzős közgazdászhallgatók nevében Ódor Bálint valétaelnök búcsúzott az egyetemtől, a társaitól és a várostól, majd a hagyományokhoz híven a valétálás zárásaként megkoszorúzták dr. Thurner Mihálynak a városháza előtt álló szobrát.

Kapcsolódó cikkek